Novák Katalin szerda kora délután látogatást tett Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője gyulai szülőházában, ahol rendhagyó zeneórán vett részt Miklósa Erika operaénekessel és Batta András zenetörténésszel, egyetemi tanárral, a Magyar Zene Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával
2024. január 24. 23:35
Novák Katalin köztársasági elnök és Czene Ferenc helyi solymász (j) a gyulai vár előtti téren 2024. január 24-én. Az államfő kétnapos látogatást tesz Békés vármegyében. A háttérben Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje (k). MTI/Bruzák Noémi
A honvédség helyzetéről és Magyarország biztonságát érintő kérdésekről tájékoztatta Novák Katalin államfőt Böröndi Gábor vezérkari főnök szerdán a gyulai várban, a köztársasági elnököt, aki többnapos látogatásra érkezett Békés vármegyébe.
MTI/Bruzák Noémi
Böröndi Gábor vezérezredes a találkozó előtt a sajtó képviselőinek elmondta, tájékoztatást ad a hadsereg főparancsnokának az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű, tavaly novemberi NATO-hadgyakorlat tapasztalatairól, arról, hogy a Magyar Honvédség ezen milyen együttműködést alakított ki a civil közigazgatással, mi a gazdasági szolgáltatás jelentősége, és milyen irányban kell a tapasztalatok alapján fejleszteni a magyar honvédséget.
Kérdésre válaszolva közölte, a gyakorlatot az ország fegyveres védelmi terve alapján hajtották végre; a vármegyei közigazgatási szervekkel gördülékeny volt az együttműködés, a gazdasági szolgáltatás tekintetében azonban módosító javaslataik vannak.
A vezérkari főnök a hódmezővásárhelyi toborzási program eredményéről is jelentést tett az államfőnek, arról, hogy sikerült feltölteni az alegységet. (A toborzás során konkrét alakulathoz, konkrét helyőrségbe lehetett jelentkezni Hódmezővásárhelyen, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz.)
Hozzátette, a tartalékos rendszer aktivizálása vonatkozásában is vannak előremutató, jogszabály-módosító javaslataik.
Böröndi Gábor elmondta, a tatai tüzérek programjáról is tesz rövid jelentést: arról, hogyan kezdték el, milyenek a létszámok és mit várnak a programtól.
Novák Katalin szerda kora délután látogatást tett Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője gyulai szülőházában, ahol rendhagyó zeneórán vett részt Miklósa Erika operaénekessel és Batta András zenetörténésszel, egyetemi tanárral, a Magyar Zene Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával. Itt a gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néhány növendéke várta kórusművel és hangszeres bemutatóval.
Ezt követően a köztársasági elnök gyárlátogatásra megy a Szarvasi Mozzarella Kft. örménykúti telephelyére, mivel fontosnak tartja, hogy példaértékű magyar vállalkozásokat ismerjen meg, majd egy helyi tanyára látogat, hogy első kézből tájékozódjon a tanyán élő emberek problémáiról.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.