Novák Katalin elmondta, otthon érzi magát Békésben, a múlt heti vármegye-látogatásával pedig az volt a célja, hogy minél több településre eljusson, minél több emberrel találkozhasson és minél többet tudjon meg a békési hétköznapokról.
Novák Katalin szerda kora délután látogatást tett Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője gyulai szülőházában, ahol rendhagyó zeneórán vett részt Miklósa Erika operaénekessel és Batta András zenetörténésszel, egyetemi tanárral, a Magyar Zene Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával
Sok nehéz kérdést kellett megvitatnunk Ursula von der Leyennel - írta a köztársasági elnök. Hozzátette, hogy a megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+ program állt.
Határozottan támogatják azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik a családok jólétét, erősítik a családi összetartozást, támogató környezetet biztosítanak a családalapításhoz, lehetővé teszik a nők számára, hogy anyaként és a munkában is egyaránt érvényesüljenek, segítenek a rászorulókon, és biztonságos jövőt teremtenek a gyermekek számára - fogalmaztak.
"Kiemelten fontos a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, különösen akkor, ha egy országnak ambíciói vannak a szövetségeinkhez való csatlakozás terén" - fogalmazott. Magyarország számára ez olyan kiemelt kérdés, melynek megoldása szükséges ahhoz, hogy fenntartsa támogató hozzáállását Ukrajna kihívásokkal teli küzdelmében - tette hozzá sajtótájékoztatóján Novák Katalin köztársasági elnök.
Novák Katalin emlékeztetett, hogy első alkalommal látogatott el magyar köztársasági elnök Pápua Új-Guineára, a két ország között pedig csaknem 40 éve jöttek létre a diplomáciai kapcsolatok.
Aki valóban, lényegileg is érti a magyart, az soha nem fog behódolni az elnyomó diktatúráknak. Magyarország soha nem volt diktatúrák bölcsője, az önkényuralmi rendszerek ott soha nem tudtak mély gyökeret ereszteni - mondta az államfő.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.