Zelenszkij azt szeretné, ha a különböző országok által az ukrán menekülteknek szociális segélyként nyújtott pénzt inkább Ukrajnának juttatnák el, és azt maga Ukrajna osztaná szét ezek között az emberek között – mondta az ukrán államfő az ARD német tévécsatornának adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett.
Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.