Fekete Vince, a kísérletező kedvű lírikus az anyanyelv egyik legpéldásabb művelője, aki minden nap úgy indul a szavakért, mint várvédő vitézeink annak idején, olyan szívósan és fölemelően harcol értük, mintha az élete múlna rajta – mondta Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a kulturális tárca helyettes államtitkára a XXVIII. kardceremónián, a Balassi Bálint-emlékkard átadásakor a Papi Szeminárium dísztermében.
2024. február 16. 12:45
Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Balassi Bálint-emlékkard átadásán a budapesti Központi Papnevelő Intézetben tartott díjátadón 2024. február 14-én. MTI/Szigetváry Zsolt
„Hogy mennyire vártuk! Miként / vizet föld – szárazság után. / Szorongva, tétlenül, s milyen / esetlen, sután. / S aztán itt volt hát! / Mint mikor megáll az óramű, / a szerkezet, s a rugók, a / tengely, a kerekek. S egy / utolsó kattanás még, aztán / a csend.” – írta Fekete Vince évtizedekkel ezelőtt egy szorongásba falazott nemzedék nevében is, miután Ceauşescu diktatúrája összeomlott körülöttük. Az ember azt hihette, hogy a forradalom, még ha véráldozattal is, de tisztára mos mindent, ám egy ideig a tanácstalanság csöndje és bénultsága terjedt, amit apák holttestei szegélyeztek.
Ebbe a felemásan és félszegen építkező új világba robbantak be a kilencvenes évek elején a kolozsvári Előretolt Helyőrség szellemi műhely fiatal költői, köztük Fekete Vince is, aki azóta nem csupán az erdélyi, de az egyetemes magyar irodalom egyik legmarkánsabb lírikusává nőtte ki magát. Legutóbb 2002-ben méltattam őt egy esszében a Jóisten a hintaszékből című válogatott kötete kapcsán – de később számos közös élményben is összesodort minket az élet anyaországi, Székely- és oroszföldön egyaránt – s közben, csikordul meg váratlanul a szívemen, elrohant több mint két évtized. Hjaj. Mennyi minden történt ez alatt az idő alatt. Sikerek és tragédiák, győzelmek és kudarcok regimentjének felvonulását látni.
Költőnk többek közt József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas lett, valamint a Magyar Művészeti Akadémia tagja, indulása óta szerkesztője a Székelyföld folyóiratnak, nemrég 17. kötete látott napvilágot, írt esszéket és gyermekverseket is, ma már kétlaki életet él Budapest és Kézdivásárhely közt osztva meg magát, a közelmúltban megrendítő költeményekben állított emléket édesanyjának, s rajzolta meg szülővárosa - idegrendszerében és emlékeiben élő - szellemi térképét.
De mi köze lehet a nagy költőelődhöz, Balassi Bálinthoz, akinek emlékkardját ma a magasba emelheti? Nagyon is sok minden. Egyrészt Fekete Vince, a kísérletező kedvű lírikus a hagyományok egyik leghűségesebb tisztelője, aki a régi formákat új tartalommal tölti meg – így Balassitól és Zrínyitől Csokonain, Petőfin és Aranyon át Adyig, Dsidáig és Kosztolányiig, majd egészen Szilágyi Domokosig és Kányádi Sándorig szinte minden nyelven beszél, de leginkább a magáén, amelyben évszázadok magyar költői is benne zúgnak. Másrészt Fekete Vince, a kísérletező kedvű lírikus az anyanyelv egyik legpéldásabb művelője, aki minden nap úgy indul a szavakért, mint várvédő vitézeink annak idején, olyan szívósan és fölemelően harcol értük, mintha az élete múlna rajta.
Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspöke, a Központi Papnevelő Intézet rektora átadja a Balassi Bálint-emlékkardot Fekete Vince költőnek a budapesti Központi Papnevelő Intézetben tartott díjátadón 2024. február 14-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Mert múlik is. Egy valódi költő életében a szavaknak súlya és tétje van. Mint amilyen Vince egyik legnagyobb költeményében is, a Tízezer éjben:
„Taszítva-vonva mossák / arcomat égi spongyák / a fény egy égi résen át / fröcsköli pézsmaillatát / micsoda felségvizeken / száguldozol uram velem / már a mély a magasság / rabság sem a szabadság / nem mond már semmit nekem / testem a szélben terelgetem / hogy a verdeső hullámok / dobáljanak mint forgácsot // (nem kell a posztó az olló / minden ahogy van úgy jó) / árva deszkaszál lebeg velem / ujjaim hagyják elengedem”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, teljes felelősségem tudatában kijelenthetem tehát, hogy a Balassi Bálint-emlékkard, ez a méltán rangos és nemzetközi hírű kitüntetés 2024-ben is jó kezekbe kerül. Szívből gratulálok hozzá Fekete Vincének!
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
„Mutasd a KDNP honlapját! – kérte utolsó találkozásunkkor. Én már nem tudom megtalálni. Nézte a képeket, aztán lehanyatlott a keze. – Köszönöm”– rebegte, kicsit nehezen érthetően. Még a családjáról beszélt. „Imádkozzál értük” – kértem. „Tudod, minden olyan nehéz!” – válaszolta.
Takács Péter azt mondta, a magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az első szó a köszöneté: köszönjük az orvosoknak, ápolóknak, az egészségügyben dolgozóknak, hogy nap mint nap állhatatos munkával gondozzák a rájuk bízott betegeket.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
