Orbán Viktor: Ma egy napon dönthetünk az elnök asszony lemondásáról és az új elnök megválasztásáról
Orbán Viktor beszédével kezdődött el az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A kormányfő megköszönte a távozó köztársasági elnök munkáját, majd hangsúlyozta: a kegyelmi ügyben egyféleképpen lehetett volna dönteni: elutasítani. De nem ez történt.
2024. február 26. 13:37
Magyarország a gyermekvédelem ügyében zéró toleranciát hirdetett, a gyerek teljes védelmet élvez - emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: a jogszabályoknak is garantálniuk kell ezt, ezért fontos a szabályok áttekintése, ide értve az Alkotmány nyújtotta garanciákat is. "Aki nevelőként nem a gyermek pártját fogja, annak nincs mentsége, és nem számíthat kegyelemre Magyarországon" A kormányfő egyúttal arra kérte a bíróságokat, hogy a folyamatban lévő ügyekben is erre tekintettel hozzanak döntést. A pedofil ügyekben elítélt bűnözőket ne lehessen feltételesen szabadlábra helyezni semmilyen indokkal. Svédország NATO csatlakozásával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: "A svédek NATO-csatlakozása erősíti Magyarország biztonságát."
A kormányfő arra kérte a képviselőket, hogy a mai napon szavazzák meg a skandináv ország csatlakozásáról szóló országgyűlési határozatot. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy immár két éve borzalmas háború zajlik a szomszédunkban. Kiemelte: a háborút nem mélyíteni és szélesíteni kellene, hanem véget vetni neki. "Magyarország ezért a háború évfordulóján újra azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz."
"Mi magyarok a kezdetektől mondjuk, hogy ennek a konfliktusnak nincsen katonai megoldása, véget kéne vetni a háborúnak. (...) Nem akarunk végtelenül elhúzódó háború szomszédságában élni, mert a béke az európaiak, az ukránok és az oroszok érdeke is" Délután az Országgyűlés várhatóan elfogadja Novák Katalin államfő lemondását, majd szavaznak az új elnökről is. A kormánypártok jelöltje a posztra, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke. Ha ma az új elnököt is megválasztják, akkor március 5-től lehet új köztársasági elnöke Magyarországnak.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Latorcai János hangsúlyozta, hogy lehet bármilyen jó egy kormányzati stratégia, a megvalósításukhoz mindig kellenek az új lehetőségeket kereső, jobbra törekvő, sikeres termékeket előállító vállalkozások.
A hazaárulást fizeti meg az Atlantikum azoknak a szélsőségeseknek, akik hajlandóak ártani honfitársainak - sőt talán élvezik is ezt. Hungarofób hazudozással szolgálják meg a bankszámlájukra nyugatról utalt pénzt.
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott módosító indítványa szerint szivárványszínű díszkivilágítással lenne szükséges ellátni az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániát. A beadványt több politikus is provokációnak nevezte. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményben reagált Barabás Richárd javaslatára.