Németh Zsolt: Európa utat tévesztett, és közben az Európai Bizottság eszközeként megjelent a Tisza, mint politikai képződmény
Az Európai Bizottság által képviselt Ukrajnát érintő erőltetett csatlakozási folyamat párosul egyfajta háborúpárti állásponttal is, ha itt sürgősen nem sikerül változást elérnünk, akkor nagyon borúlátóak lehetünk – jelentette ki a Gondola kérdésére Németh Zsolt az országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a mai tusványosi programokat ismertető sajtótájékoztatót követően.
2025. július 9. 20:17
Rámutatott, hogy a kisebbik probléma a Tisza Párt, a nagyobbik gond az Európai Bizottság, melynek eszközeként megjelent az új politikai képződmény.
 
„Európa valahol úgy tűnik utat tévesztett” – húzta alá Németh Zsolt, akitől arra is kíváncsiak voltunk, hogy miképp értékeli a Voks2025 eredményét, mely szerint több mint kétmillióan úgy vélik, nincs szükség Ukrajna gyorsított uniós csatlakozására, de kérdeztük a Tisza feltűnésével megjelenő politikai közbeszéd stílusának megváltozásáról is, valamint Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédéről egyaránt.
 
 
  • Brüsszel akadályozná a Putyin-Trump-csúcstalálkozót Budapesten - újabb szankciócsomag készül az EU-ban
    Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
  • Orosz külügyminiszter-helyettes cáfolta a Lavrov-Rubio-találkozó elhalasztásáról szóló híreket
    Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.
  • Brüsszeli erőpolitika
    A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
MTI Hírfelhasználó