Kína tagadja, hogy lézerrel célba vett egy német repülőgépet
2025. július 9. 20:05
Peking visszautasította szerdán a német kormány azon vádját, miszerint egy kínai hadihajó lézerrel célba vett egy német repülőgépet, amely az Európai Unió Aspides nevű vörös-tengeri védelmi missziójában vett részt.
A német információk nem egyeznek a kínai fél által ismert tényekkel - mondta Mao Ning külügyminisztériumi szóvivő.
Mao szerint a kínai haditengerészet az Ádeni-öbölben és Szomália partjainál a szóban forgó időben kísérő műveletet hajtott végre a régió biztonságának fenntartása keretében - tette hozzá.
A német beszámoló szerint egy kínai hadihajó mindenféle indok és előzetes kapcsolatfelvétel nélkül lézerrel célba vett egy német felderítő repülőgépet, ezért Johann Wadephul német külügyminiszter felszólította Pekinget, hogy adjon magyarázatot tettére.
A szóban forgó repülőgép a tavaly februárban elindított Aspides védelmi misszió katonai művelete keretében repült a Vörös-tenger felett. A misszió a Vörös-tengeren, az Indiai-óceánon és a Perzsa-öbölben közlekedő kereskedelmi hajók biztonságos hajózását segíti.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Az Európai Bizottság által képviselt Ukrajnát érintő erőltetett csatlakozási folyamat párosul egyfajta háborúpárti állásponttal is, ha itt sürgősen nem sikerül változást elérnünk, akkor nagyon borúlátóak lehetünk – jelentette ki a Gondola kérdésére Németh Zsolt az országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a mai tusványosi programokat ismertető sajtótájékoztatót követően.
Elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mindannyian tudjuk, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa" - írta a magyar miniszterelnök. Itt többről van szó. Alkalmasságról, eredményekről, Európa jövőjéről - fűzte hozzá.