A Fidesz főpolgármester-jelöltje
A főpolgármester-jelöltség megtiszteltetés és feladat – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: köszöni a bizalmat, minden tudását és tapasztalatát a város érdekében igyekszik kamatoztatni.
2024. március 14. 20:21

magyarnemzet

– A Fidesz Budapest a mai napon felkért, hogy főpolgármester-jelöltként megmutassuk: Budapest többet érdemel! A megtisztelő felkérést elfogadom – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.

A poszt mellé feltöltött videóban leszögezte: a nemzet fővárosa Gyurcsány Ferenc fogságában van, aki főpolgármestert csinált Karácsony Gergelyből. Mint mondta, Karácsony a 2010 előtti baloldali politika lejárt lemeze. – Itt az ideje, hogy lecseréljük ezt a lejárt lemezt. A nemzet fővárosa olyan polgármestert érdemel, aki nem a kormány ellen harcol, hanem együttműködik a kormánnyal – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán arról is írt, hogy megtiszteltetés volt számára az a több mint négy év, amit Magyarország kormányának szóvivőjeként töltött.

Ez a gyönyörű és igen mozgalmas időszak számomra most véget ér, a kormányszóvivői munkát nem folytatom tovább közölte.

A főpolgármester-jelöltség megtiszteltetés és feladat – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: köszöni a bizalmat, minden tudását és tapasztalatát a város érdekében igyekszik kamatoztatni.

Hiszek abban, hogy Budapest többet érdemel! – hangsúlyozta. 

magyarnemzet.hu
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Rétvári Bence: olyan vezetőkre van szükség, akik kiállnak az ország érdekeiért
    Amíg Németország, amely kirobbantotta az első világháborút 70 ezer négyzetkilométer területi veszteséget szenvedett el, Ausztria, amely megfogalmazta a hadüzenetet 40 ezer négyzetkilométert és a háborút ellenző Magyarország pedig 180 ezer négyzetkilométer területet vesztett.
  • A keresztyénség a szolgáló emberek útja
    "Ez a szellemiség kapcsolta egybe az egyházi közösséget, de ez a szellemiség kapcsolja össze a nemzetet is, tartja meg az országot, és mutat irányt, amikor az életre vezető utakat keressük: amikor gyermekeket nevelnek, földet művelnek, városokat építenek, könyvet írnak, és akkor is, amikor a hazát védelmezik" - fogalmazott a tárcavezető.
  • A világ legjobb hivatása
    Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek" - szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.
MTI Hírfelhasználó