Putyin kérdése: Ki a megrendelő?
"Tudjuk, hogy kinek a keze által követték el ezt az Oroszország és az orosz nép elleni atrocitást. Az érdekel bennünket, hogy ki a megrendelő" - jelezte Putyin, szakszerű és politikai elfogultság nélküli vizsgálatot sürgetve.
2024. március 25. 21:14

tass

„Radikális iszlamisták kezével" követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a tragédia következményeinek kezeléséről megtartott hétfői kormányzati videokonferencián.

"Tudjuk, hogy a bűncselekményt radikális iszlamisták keze által követték el, akiknek ideológiájával maga az iszlám világ is évszázadok óta harcol" - mondta az államfő.
 
"Tudjuk, hogy kinek a keze által követték el ezt az Oroszország és az orosz nép elleni atrocitást. Az érdekel bennünket, hogy ki a megrendelő" - tette hozzá, szakszerű és politikai elfogultság nélküli vizsgálatot sürgetve.

"Az egyetemes fájdalmunk és gyászunk, az együttérzésünk és az atrocitás minden elkövetőjének megbüntetésére irányuló jogos vágyunk mellett a vizsgálatot a legmagasabb fokon szakszerűen, objektíven, minden politikai elfogultság nélkül kell lefolytatni" - hangoztatta.
   
Kitért rá, hogy az Egyesült Államok mindenkit arról próbál meggyőzni, hogy az ügyben nincs ukrán nyom, és a merénylet mögött az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áll. Hangsúlyozta, hogy több kérdést kell tisztázni: valóban az iszlamisták döntöttek-e úgy, hogy csapást kell mérniük Oroszországra, kinek áll érdekében a megfélemlítés, miért Ukrajna felé próbáltak elmenekülni a merénylők, és ki várta ott őket.
   
Hangot adott feltételezésének, hogy a támadás egy láncszem lehet azok kísérleteinek láncolatában, akik 2014 óta harcolnak Oroszországgal "a neonáci kijevi rezsim keze által".
   
Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője közölte, hogy a támadás mind a négy elkövetője a kihallgatáson és a bíróságon bűnösnek vallotta magát, és részletes vallomást tett a bűncselekmény körülményeiről, a megrendelőkről és azokról, akik segédkeztek a terrortámadás előkészítésében.
   
Közölte, hogy a tömeggyilkosság halálos áldozatainak száma 139-re emelkedett, akik közül 75-öt eddig azonosítottak.
   
Elmondta, hogy a terroristák pénteken 19 óta 58 perckor érkeztek a Crocus City Hallhoz, és 20 óra 11 perckor hagyták el az épületet, s a helyszínről távozva egy gyermekes családot is elgázoltak. Őrizetbe vételük során két AK-74-es gépkarabélyt, több mint 500 lőszert, 28 tárat és benzinmaradékot tartalmazó palackokat találtak náluk. Az ügyben több mint 200 helyszíni kutatást és lefoglalást végeztek, a nyomozás szempontjából fontos tárgyak kerültek a hatóságokhoz.
   
Basztrikin szerint ez egy gondosan megtervezett és előkészített terrorcselekmény volt. Beszámolt róla, hogy a négy elkövető mellett további három embert letartóztattak a terroristák segítéséért.
   
Az SZK ellenőrzi a Crocus City Hall tűzoltó rendszereinek működőképességét, és szakértői vizsgálatot rendelt el - mondta.
   
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy 52 sebesültet már kiengedtek a kórházakból, 93 ember, köztük 5 gyermek további kezelésre szorul. Kilenc áldozat, köztük egy gyermek állapota súlyos. A főváros és a moszkvai régió egészségügyi intézményeiben 1500 ágyat készítettek elő a terrortámadás sebesültjeinek fogadására.
   
Golikova tájékoztatása szerint a hétvégén 11 822 donor 4642 liter vért és 1130 liter plazmát adott oroszországi donorhelyeken. A kormány 22 esetben nyugdíj kifizetését rendelte el kérelem nélkül az eltartó halála miatt. Az halálos áldozatok és sebesültek családjainak megsegítésére egymilliárd rubelt (négymilliárd forint) különítettek el. Az összes érintett család segítségben részesül, amit folyamatosan ellenőrizni fognak a helyettes kormányfő szerint.

MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
MTI Hírfelhasználó