Lánchíd - további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet
A Sunstrike Hungary Kft. a bevételeiből összesen 1 509 716 000 forintot utalt tovább két ügyvédnek, akik egyike vele azonos épületben rendelkezett irodával. 1 343 174 000 forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek.
2024. április 12. 16:54

mti/Máthé Zoltán

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) pénteken nyilvánosságra hozta a Lánchíd felújításának ellenőrzéséről készített részjelentését, amely alapján további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.

Az MTI-hez eljuttatott, Gaál Szabolcs Barna Kehi-elnök által jegyzett részjelentés a fővárosi önkormányzat által az Európai Beruházási Banktól (EBB) felvett hitelből finanszírozott Lánchíd-felújítás ellenőrzése során feltárt pénzmozgásokról szól.
   
A tájékoztatás szerint a vizsgálathoz a Kehi adatokat kért be a hitelfelvevő fővárosi önkormányzat, a megvalósító Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. és a fővállalkozó A-Híd Építő Zrt. mellett a lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatokat ellátó Budapest Közút Zrt.-től, valamint a kivitelezésben részt vevő további 37 gazdasági társaságtól.
   
A hivatal emellett a lefolytatott, illetve folyamatban lévő hatósági eljárásokkal kapcsolatban megkereste a Közbeszerzési Hatóságot, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is, továbbá helyszíni egyeztetést is tartott a beruházás tervezőjével.
   
A részjelentés szerint a BKK Zrt. a fővárosi önkormányzattal kötött megvalósítási megállapodás alapján 2020. augusztus 4-én tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított a Lánchíd felújításának kivitelezési munkáira.
   
A részvételre jelentkező szervezetek valamennyien érintettek voltak abban a 2016-ban összejátszás gyanúja miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban, amely az M4-es autópálya építése kapcsán indult, és ahol a túlárazás gyanúja is felmerült - tették hozzá.
   
A BKK Zrt. a közbeszerzési eljárás eredményeként 2021. február 2-án az A-Híd Építő Zrt.-vel kötött fővállalkozási szerződést, amelyben vállalkozási díjként tartalékkeret nélkül nettó 18 721 210 427 forint szerepelt. Ez a Kehi megállapítása szerint csaknem két és félszerese a hídfelújítás 2018-ban becsült költségének.
   
A felek a fővállalkozási szerződést később két alkalommal módosították, amelyek eredményeként a vállalkozási díj nettó 18 742 591 093 forintra növekedett - áll a jelentésben. Megjegyezték: az A-Híd Építő Zrt. a beruházást 2023. május 15-én jelentette készre, a műszaki átadás-átvétel 2023. július 13-án fejeződött be.
   
A BKK Zrt. a Lánchíd felújításával összefüggésben - az időközben megrendelt pótmunkákkal együtt - nettó 19 328 775 252 forintot fizetett ki az A-Híd Építő Zrt.-nek, és a vállalkozási díjról kiállított részszámlákat a BKK Zrt. a fővárosi önkormányzatnak továbbszámlázta. A vállalkozási díj végső forrásaként a fővárosi önkormányzat által az EBB-től felvett hitel szolgált.
   
A részjelentésben közöltek szerint a Kehi a fővállalkozási szerződés megkötésének 2021. február 2-ai időpontjától kezdődően lekérte az A-Híd Építő Zrt. kifizetési adatait, amelynek eredményeként megállapította, hogy 1 330 119 759 forintot utaltak át a Sunstrike Hungary Kft.-nek, amely cég ügyleteivel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást folytat.
   
Kiemelték: az A-Híd Építő Zrt. három alkalommal - 2020. november 4-én, 2020. december 9-én és 2021. január 19-én - már a fővállalkozási szerződés megkötését megelőzően is teljesített átutalásokat a Sunstrike Hungary Kft.-nek, de már az első átutalás is időben összefügg a közbeszerzési eljárás folyamatával. Az A-Híd Építő Zrt. ugyanis első alkalommal a Lánchíd-projekt kapcsán kiírt közbeszerzési eljárás során beérkezett ajánlatok 2020. október 28-ai bontását követő egy héttel teljesített átutalást a Sunstrike Hungary Kft.-nek 71 648 320 forint összegben. A társaságnak ezután összesen 1 545 064 719 forintot utaltak át - jelezték.
   
Hozzátették: a Sunstrike Hungary Kft. a bevételeiből összesen 1 509 716 000 forintot utalt tovább két ügyvédnek, akik egyike vele azonos épületben rendelkezett irodával.
   
Az átutalt összegből - a tranzakciók időpontja és összege alapján beazonosítható módon - 1 343 174 000 forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek.
   
Az utalások és a készpénzfelvételek sorrendje, illetve a beruházóhoz érkező kifizetések között időbeli összefüggés fedezhető fel - állapította meg a Kehi, mellékelve egy táblázatot a pénzmozgásokról.
   
Közölték: a Kehi részjelentésében szereplő ügyletekkel kapcsolatban már nyomozás van folyamatban, azonban a hivatal megállapításai alapján további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Orbán Viktor országjáró kampánykörútja
    Amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele. Már ez is romboló erejű, elég csak az inflációra gondolni. De ha Európa maga is fegyvert fog, akkor a vihar kellős közepében találjuk majd magunkat - fogalmazott a miniszterelnök
  • A Fidesz-KDNP választási fóruma Barcson
    Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a választás a kistelepülések megmaradása, fejlődése, programjaik folytatása miatt is fontos. Ezek között említette a családi otthonteremtési kedvezményt, a Magyar Falu programot, az útfelújításokat, az ipari parkok fejlesztését és a munkahelyteremtést.
  • Pintér Sándorral egyeztetett Szentkirályi Alexandra
    Karácsony Gergely nem gondoskodik a hajléktalanhelyzet megoldásáról. Emiatt egyre több helyen használhatatlanná válnak a közterek, a járművek, az aluljárók azért, mert mások életvitelszerűen ott tartózkodnak – leplezte le a jelenlegi városvezetőt Szentkirályi Alexandra.
MTI Hírfelhasználó