„Halogén” ünnep
A Valentin-hisztériával kezdődött.
Az 1990-es évek derekán még a közmédia is bekapcsolódott a butításba (kicsit nyersebben fogalmazva: hülyítésbe).
A Valentin-nap
az angolszász pop-zsongással és a kereskedelmi érdekkel hatolt be hozzánk,
holott a Bálint-napnak mély, a középkorba nyúló gyökerei vannak a magyar néphagyományban.
Február 14. a madarak megszólalásának és párosodásának napja. „Minden madár társat választ” – szól az ősi magyar ének.
Szép szokássá válhatna, hogy a családok közösen etessék a madarakat, magvakat szórva nekik, vizet is kikészítve.
Bálint-napján a magyar kultúrában kínálja magát Balassi Bálint költészete. A
sablonos Valentin-napi üzenetek
helyett éleszthetjük a magyar udvarlási kultúrát.
Nem billentyűzettel, hanem kézzel – szépen! - írt kártyákkal, amelyeken Balassi-verssor, vagy éppen virágének részlete szerepel. Ezzel az ünnep esztétikai értéket is hordozna.
A párok ajándékozhatnak egymásnak facsemetéket vagy tavaszi virághagymákat, amelyeket majd közösen gondoznak. Ez a gesztus jelképezi a tartós, virágzó szerelmet.
A túlárazó éttermek helyett a Bálint-nap szólhat az otthoni, közös főzésről. Süthetünk
mézeskalács szívet, akár jókívánsággal.
A Balassi-kard „felfényezése” behozza a lovagiasság, a vitézség, a hűség és a transzcendens szerelem dimenzióit. Az udvarlás visszakapja méltóságteljes, Júliát és Celitát idéző reneszánsz hangvételét.
A végvári szablya a belső tartást, az értékek védelmét és az egyenes jellemet jelképezi. Ezen a napon
a férfiak a „lelki vitézséget” ünnepelhetnék.
Balassi-kard borseregszemle üzeni: a Valentin-napi pezsgőzést felválthatja a magyar borok kulturált fogyasztása, tisztázva, hogy borászaink kiváló magyar pezsgőket is alkotnak. A pezsgő nemes ital: istenhoztabornak és jánosáldásnak is megfelel egy-egy rendezvényen.
A plázák látogatása helyett a február 14-i időszakot múzeumi estekkel, színházi előadásokkal vagy a Balassi-emlékhelyek felkeresésével lehetne emlékezetessé tenni: Tokaj, Sárospatak – ahogy akkor mondták: Bodrog-parti Patak –, Fülek, Zólyom, Hibbe. Eger, Szarvaskő, Esztergom, Liptóújvár, Érsekújvár, Pozsony, Hatvan, Bécs, Nürnberg, Krakkó, Gdansk…
Mindez ötletet adhat a „halogén” ünnep emberi megtartásához is.
Pár éve még vásárokon feltűnt a „halogén” álarc. A kerekedő nem tudta, mi az a halloween, de
a halogén lámpával már találkozott.
Egyik szónak sincs értelme, maradjon az ismerős változat – döntött.
A tökfaragásnak mély előzményei vannak a magyar művelődésben. A "fénylik, mint Salamon töke" mondás az Árpádházig világít vissza: a fogoly Salamon királyt töklámpással őrizték éjszakánként a visegrádi toronyban – a tréfás legenda szerint.
A magyar néphagyományban a pásztorok és gyerekek
gyakran vájtak ijesztő arcokat a tökbe, belsejükbe pedig gyertyát tettek,
hogy rémisztgessék egymást.
Lámpásfesztiválokként lehetne nemesíteni a „halogént”.
A hangsúly, az őszi betakarítás ünnepén, a családi tökfaragáson és a konyhaművészeten - sütőtökös ételek, forró borok kóstolásán - lehetne.
Ki lehet találni újabb és újabb nemes ünneplő fortélyokat erre az alkalomra is: szép, nemes intellektuális kihívás.
Ha olyan ünnepet ülünk, amelyhez semmi közünk nincs, csatát vesztünk a szellemi arcvonalon.
Manipuláltak minket idegen érdekekért.
A „halogén” megünneplésével
nevetségessé, áldozattá válunk az idegen manipulátorok előtt.
Lendüljünk eszes ellentámadásba.
Címkép: Derűs üneppé nemesíthető az idegen szándékú hisztéria - MTT/Mónus Márton felvétele
