Üdvhadsereg 100
Soltész Miklós szólt arról is, hogy 2012-től az Üdvhadsereg - annak ellenére, hogy a kisebb keresztény felekezetek közé tartozik - tevékenysége, küzdelme elismerése képpen a bevett egyházak közé került.
2024. május 24. 19:24

Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j) és Michael Staiesse, az Üdvhadsereg magyarországi vezetője (b) leleplezi az emléktáblát a 100 éves az Üdvhadsereg Magyarországon címmel tartott megemlékezésen Budapesten, a Dohány utcában 2024. május 24-én. MTI/Máthé Zoltán

A közjót szolgálja a száz éve, 1924-ben Magyarországon megjelent Üdvhadsereg tevékenysége - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budapesten, az egyház első hivatalos magyarországi képviseletének emléket állító tábla felavatásán.

Soltész Miklós emlékeztetett, az első világháború és a trianoni tragédia után érkezett Magyarországra az Üdvhadsereg, és már akkor a nyomoron, a bajokon akartak segíteni, valamint támogatni azokat, akik nagy bajba kerültek.
   
A kommunisták az egyházat 1949-ben nem kívánatos szervezetnek minősítették, ezért tagjait elzavarták, ingatlanjait elvették. Majd 1990 óta újra itt vannak közöttünk - idézte fel az államtitkár, majd úgy folytatta: az Üdvhadsereg a kiszolgáltatottakon, az emberkereskedelem áldozatain, cigány családokon segít, továbbá részt vesz a hajléktalanok ellátásában, és mindezt keresztényi szeretettel teszi.

Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország

wikipedia
   

Soltész Miklós szólt arról is, hogy 2012-től az Üdvhadsereg - annak ellenére, hogy a kisebb keresztény felekezetek közé tartozik - tevékenysége, küzdelme elismerése képpen a bevett egyházak közé került.
   
Az államtitkár kiemelte, küzdenünk kell a keresztény értékekért és a háborúk ellen. Úgy fogalmazott, "ha mostani őrület, amely világháborús irányba vezet, valóban lángra lobban, akkor az emberkereskedelem még inkább fellángol, akkor újabb nyomor indul el sok-sok helyen a világban"
   
Soltész Miklós beszédében köszönetet mondott az egyház önzetlen, embermentő és emberszerető tevékenységéért.

Üdvhadsereg - Wikiwand

wikiwand
   

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy csak összefogással tudunk azok ellen a törekvések ellen küzdeni, amelyek át akarják formálni a világunkat.
A VII. kerületben, a Dohány utca és az Almássy utca sarkán lévő épületen elhelyezett emléktáblát Soltész Miklós és Michael Staiesse, az Üdvhadsereg magyarországi vezetője leplezte le.

Michael Staiesse arról beszélt: 1924-ben az Üdvhadsereg három tisztje érkezett Magyarországra Németországból, kettő közülük német, egy pedig magyar volt. Az Üdvhadsereget 1949-ben elküldték Magyarországról, de a hűséges üdvhadsereges tisztek titokban összegyűltek, egymást bátorították és készültek az újraindulásra. Majd 1990 novemberében hivatalosan is újraindulhatott az Üdvhadsereg, és ma már hat hadosztálya van Magyarországon. Az egyház öt szociális intézményt tart fenn.

Szücs Balázs, Erzsébetváros egyházügyi, civil és kulturális alpolgármestere azt mondta, a VII. kerület mindig is a vallási sokszínűségéről volt híres, egy olyan hely volt, ahol új kezdeményezések jöhettek létre. Köszöntet mondott az Üdvhadseregnek az élet számos területén nyújtott segítégéért, és azért a reményért, amellyel - mint fogalmazott - "napról-napra küzdenek a sötétség, a háború, a szétszakítottság, a kétségbeesés és a nyomor erői ellen".

Az ünnepségen Henrik Anderson, az Üdvhadsereg Ausztria-Svájc-Magyarország territóriumának vezetője mondott imát.    

MTI
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Kajak-kenu Eb - Két arany 5000 méteren
    A kajakosoknál Kőhalmi Emese a négyes élboly tagja volt a hatfős mezőnyben, majd a hajrához közeledve átvette a vezetést, és bár svéd riválisa az utolsó métereken szorongatta, visszaverte a támadást és nagyszerű győzelmet aratott.
  • Nagy Imre újratemetése a nemzet egységét mutatta meg
    "Ránk akarják kényszeríteni a genderideológiát, a fegyveres konfliktusban való részvételt, és súlyos pénzbüntetéssel, zsarolással azt, hogy kikkel éljünk együtt" - sorolta a miniszterhelyettes, aki kiemelte: "nemzetünk szuverenitása olyan érték, amelyről semmilyen áron nem vagyunk hajlandóak lemondani."
  • Rétvári Bence a pénzügyi hadüzenetről
    Nemcsak hogy nem fizetik ki azt a közel 800 milliárd forintot, amibe került a külső határvédelem, hanem megbüntetnek minket a schengeni jogszabályok betartásáért és a külső határ védeleméért - leplezte le a hungarofóbokat Rétvári Bence.
MTI Hírfelhasználó