Archívum

A Nagy Háború véget ért, s a vereség bűnbakjának gróf Tisza Istvánt, Magyarország első világháborús miniszterelnökét kiáltották ki, akit 1918. október 31-én Hermina úti villájában gyilkoltak meg máig tisztázatlan körülmények között. Gróf Tisza István, A vértanú címmel jelent meg Bánó Attila könyve az Erdélyi Szalon kiadásában. A szerzőt kérdezte a Gondola.

– Szerkesztő úr, Tisza István politikai nézetei szerint az osztrák-magyar dualista rendszer fenntartásának volt a híve, egyszerre volt híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányos monarchiának, ugyanakkor ragaszkodott az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének és a korlátozott szavazati jog rendszerének fenntartásához is. Miért ismerjük fel fájdalmasan az utóbbi 33 év történéseit látva, hogy ennek a maradinak kikiáltott politikusnak sok mindenben nagyon is igaza volt?

– Az utóbbi évtizedek sok tekintetben mutatnak hasonlóságot a múlt századelő történelmének fő vonalaival. Gondolok arra, hogy akkor – miként ma is – a kormányzati politika keresztény és nemzeti szellemi alapokon állt, ugyanakkor egy birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia társállama voltunk, míg jelenleg egy nagyobb „birodalom”, az Európai Unió tagállama vagyunk. Ez a kétféle, a nemzet és a birodalom iránti kötődés akkor is és ma is különleges képességeket követelt és követel az ország vezetőitől. Gróf Tisza István felvilágosult, a 19. századi liberalizmus felfogásával is azonosuló, ugyanakkor erős nemzeti elkötelezettségű politikus volt, mivel ez a kettő akkoriban nem csupán megfért egymás mellett, hanem összetartozott. A mai, balliberális gondolkodás persze egészen más természetű, mint az említett régi. Attól főként abban különbözik, hogy idegen tőle a nemzet.
Tisza fegyelmezetten, erős kézzel vezette kormányát, amelyet a korabeli, önmagát haladónak képzelő, anarchista baloldal folyamatosan támadott. Támadták például azért, mert – mintegy ráérezve a közelgő háborúra – szorgalmazta a magyar honvédelem erősítését. Nehéz dolga volt. A baloldali támadások az első világháború kitörése után felerősödtek, majd a vége felé oda vezettek, hogy IV. Károly király célravezetőnek látta a menesztését. Ez nagy hiba volt, mert így hamarosan megnyílt az út a „vörös gróf”, Károlyi Mihály miniszterelnöksége előtt. A baloldali propaganda által erőteljesen rágalmazott és gyalázott, politikai tisztséggel már nem rendelkező Tiszát még ekkor, tehát 1918 őszén is veszélyesnek tartották, ezért Károlyi egyik bizalmasa megszervezte a meggyilkolását. A jól megfizetett bérgyilkos különítmény a saját otthonában végzett Tisza Istvánnal.
Az új hatalom igazi arcát jól megvilágította Károlyi hadügyminiszterének, Linder Bélának hírhedt kijelentése: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” Mondta ezt Linder a román és a cseh fenyegetés árnyékában, s a harcterekről hazatérő, harcedzett magyar hadsereget valóban szélnek eresztették.

Archívum

A kommunista Kun Béláék azután félreállították Károlyit, majd rászabadították az országra a vörös diktatúrát, kiszolgáltatva az országot a győztesek kénye-kedvének. Ebben az időszakban a hatalom hazaárulók, bűnözők és tehetségtelen baloldali törtetők kezében volt, akik a kezére játszottak azoknak, akik a Magyar Királyság feldarabolásában érdekeltek voltak. Határozottan kijelenthetjük, hogy Tiszának igaza volt, amikor kezdetben ellenezte a háborút, és igaza volt abban is, hogy fokozni akarta a védelmi képességünket. A trianoni diktátum előestéjén nagyon hiányzott az ő eltökéltsége, erős keze, amely talán más irányt szabhatott volna történelmünknek.

– A miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Ma, amikor azt látjuk, hogy az önkormányzati választásokon sokkal több selejtes jelölt indul, mint 1990-ben, hogyan ítéljük meg, ha egy politikus nem „csak" kiművelt, hanem egyenesen tudós emberfő?

– Tisza és a kor vezető politikusai, köztük a sokat bírált arisztokraták és dzsentrik, összehasonlíthatatlanul műveltebbek voltak, mint a mai, politikai babérokra törő önjelölt figurák többsége. A marxista történetszemlélet elképesztően hamis képet festett az egykori „uralkodó osztályról”, mert a második világháború után, szovjet segítséggel hatalmat szerző kommunistáknak érdekében állt mindazok lejáratása, akiknek a vagyonára, a tulajdonára fájt a foguk. A hazug propagandával egy időben aztán meg is fosztották mindenétől az „osztályellenséget”.
Ez a kártékony társaság „rásegített” a trianoni döntésre, majd a követőik, jó negyedszázaddal később, végrehajtották azt a totális tulajdonfosztást, amellyel megalapozták saját vagyoni helyzetük jelentős javítását. Ezek a műveletlen káderek azután több kárt okoztak az országnak, mint akárhány háború, s ez megmutatkozott a Nyugattal szembeni lemaradásunkban is. Ha egy politikus művelt, ha ismeri saját hazája történelmét, kultúráját, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy felelősen, tisztességesen látja el a feladatát. A keresztény neveltetés még inkább ebbe az irányba tereli, ezért ma nem az a haladó politikus, aki elutasítja a keresztény szellemiséget, hanem az, aki elfogadja.

Bánó Attila – archívum

– Gróf Tisza István heroikus küzdelmet folytatott azzal az anarchista baloldallal, amely könyörtelenül és állhatatosan dolgozott az elpusztításán, a bajba jutott ország tönkretételén. Miért rándul össze az idegrendszerünk, amikor e szavak olvastakor nyilallásszerűen felismerjük a szörnyű történelmi párhuzamot?

– Mert látjuk a baljós jeleket, a balliberális politikai oldal romboló munkáját, és eszünkbe jut, hogy ezek elődei egykor mekkora károkat okoztak hazánknak. Látjuk, hogy ma is vannak könnyen félrevezethető emberek, akikre hatnak a hangzatos ígéretek, a látványos külsőségek, a szemfényvesztő gesztusok, s újabban azok a trükkök, amelyekkel mindezt nemzeti színű csomagolásban tálalják a közönségnek. Gróf Tisza István története, vértanúsága, az ország tragédiákkal terhelt sorsa intő jel mindnyájunk számára, hogy ne kövessünk el a korábbiakhoz hasonló hibákat.
Magyarországot ma a nyugati baloldal részéről sok támadás éri. A globalista, háborúpárti brüsszeli „elit” minden áron bekényszerítene minket is abba az utcába, ahol már sok nemzet menetel a szakadék felé. Hazánknak szerencsére sok tehetséges, szorgalmas, öntudatos vezetője és polgára van. Nem mondhatjuk, hogy minden rendben, de mára nagyjából sikerült rendbe tenni az ország szénáját. Vigyáznunk kell, mert ügyetlen vezetéssel, rossz döntésekkel nagyon sokat veszíthetünk. Remélem, hogy ez a könyv is hozzásegíti az olvasót a megfelelő tanulságok levonásához.

Molnár Pál