Életre szóló tapasztalatot, kiképzettséget, közösséghez tartozást, valamint anyagi megbecsülést kínál a honvédség a belépőknek. A területvédelmi tartalékosok a szerződés aláírásakor bruttó 150 ezer forint szerződéskötési díjat kapnak, valamint minden szolgálatban töltött év után bruttó 600 ezer forint rendelkezésre állási díjat, amit havi 50 ezer forintos kiutalásokban kapnak meg.
2024. június 17. 20:39
Katonák és katonai járművek a központi toborzó iroda és a haditechnikai show-room megnyitója előtt a Bálna Honvédelmi Központnál 2024. június 17-én. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette, hogy "Szeretem, megvédem!" szlogennel indít toborzókampányt a területvédelmi ezredbe a Magyar Honvédség. MTI/Bruzák Noémi
"Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján hétfőn, Budapesten.
A miniszter a Bálna Honvédelmi Központnál emlékeztetett arra, hogy Európa békés élete felborult, az orosz-ukrán háborúban a nagyhatalmak "diktálják a tempót" és üzengetnek egymásnak. Hozzátette: a magyar kormány mindent megtesz, hogy a konfliktus ne eszkalálódjon tovább, és a magyarok kimaradjanak a háborúból. A június 9-i választás nagy megerősítést adott a kormánynak, hogy ezt a politikát folytathassa - emelte ki.
A magyar emberek biztonságát az erős nemzeti haderő mellett a NATO garantálja - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Magyarország folyamatosan és maradéktalanul teljesíti a NATO-tagságból fakadó kötelezettségeit
A miniszter kiemelte: sokan vannak, akikben megérett a gondolat, hogy cselekedni szeretnének Magyarországért, ezért döntöttünk úgy, hogy elindítunk a kifejezetten a területvédelmi tartalékosok toborzására koncentráló kampányt. Hozzátette, hogy a Magyar Honvédség új komponenseként létrejött hét területvédelmi ezredbe toboroz tartalékosokat a Honvédelmi Minisztérium.
Életre szóló tapasztalatot, kiképzettséget, közösséghez tartozást, valamint anyagi megbecsülést kínál a honvédség a belépőknek. A területvédelmi tartalékosok a szerződés aláírásakor bruttó 150 ezer forint szerződéskötési díjat kapnak, valamint minden szolgálatban töltött év után bruttó 600 ezer forint rendelkezésre állási díjat, amit havi 50 ezer forintos kiutalásokban kapnak meg. Bevezettek egy ajánlási bónuszt is: bruttó 500 ezer forint jár annak az önkéntes tartalékos katonának, akinek az ajánlására a jelentkező az alapkiképzése után szerződést köt a honvédséggel. A területvédelmi tartalékosok részt vehetnek - saját elhatározásuk alapján - nemzetközi missziókban is - mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a területvédelmi tartalékos szolgálatról közölte: a jelentkezés feltétele a betöltött 18 év, a belépést pedig orvosi vizsgálat, fizikai állapotfelmérés és elbeszélgetés előzi meg, amit egy átlagos adottságú magyar fiatal könnyen teljesíthet.
Az alapkiképzést modulárisan is el lehet végezni. A szerződéskötés után mindenkit évente legalább egy hétre - a munkaadók és munkavállalók számára is tervezhető módon - behívnak.
Mint mondta, a hivatásos haderő támaszpontszerűen van jelen az országban, a területvédelmi tartalékosok - behálózva az egész országot - feladata a hivatásos haderő támogatása, a lakóhelyükhöz közeli terület védelme.
Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese hangsúlyozta: a területvédelmi tartalékosokat helyben toborozzák és képezik ki, így tudják biztosítani mindenkinek, hogy a haza védelme érdekében szolgálatot vállaljon.
A területvédelmi erők szíve és motorja a jól kiképzett tartalékos, aki motivált, szereti és ismeri a hazáját, ahol él és szolgál - mondta. Hozzátette: a tartalékos szolgálati forma könnyen összeegyeztethető a polgári élettel, munka vagy felsőoktatási tanulmányok mellett is lehetséges. A honvédség rugalmas kiképzési lehetőségekkel, tervezhető behívásokkal biztosítja, hogy akinek számít a haza védelme, az minél hamarabb és magas színvonalú felkészítést kaphasson - közölte.
Elmondta: online is lehet jelentkezni az iranyasereg.hu oldalon, de akik személyesen tájékozódnának, azok a vármegyeszékhelyeken felkereshetik a toborzóirodákat. A Bálna Honvédelmi Központban megnyitották a központi toborzóirodát, ahol hosszabb nyitvatartással várják az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a Magyar Honvédség múltjával és jelenével - tette hozzá.
A miniszter és Takács altábornagy a rendezvény végén ünnepélyesen megnyitotta a Bálnában a központi toborzó irodát, valamint a haditechnikai show-roomot.
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az iranyasereg.hu oldallal a korábbi 2-4 hetes jelentkezési folyamat akár négy napra is csökkenthető, és előnye, hogy a nap 24 órájában elérhető. A weboldalon az "Érdekel" gombra kattintva három adatot (név, telefonszám, e-mail cím) kell megadni, ezzel a weboldal automatikusan létrehoz egy felhasználói fiókot, a toborzók pedig a megadott telefonszámon felhívják az érdeklődőt. A toborzók a beszélgetés során felmérik a jelentkező érdeklődési körét, a szolgálati formát, amely iránt érdeklődik, és a jelentkezéstől számított 30 napon belül megkezdhető az alapkiképzés.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.