Drága jó László Barátom! Első találkozásunkkor megállapítottuk: Magyarországot és Szlovákiát a szó szoros értelmében: határtanul szeretjük. A Téged nagyrabecsülő Czine Mihályt emlegettük, aki mindkettőnket családostul szeretetébe, barátságába fogadott, felelős, párbeszédképes értelmiséginek tartott. A „Nagyot és szépet, emberit s magyart” jegyében tőle hallottuk: „a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára.” (Szabadgondolat 1913. október) Ady ezt a meggyőződését többször is kifejtette. A magyar nemzetnek fontos szerepe van az emberiség történelmében, nemcsak szűkebb hazájában, hanem a jövő szempontjából is, mert képes hozzájárulni az emberiség fejlődéséhez...

 

Németh Lászlóról, az etikumra emelt minőségeszmény apostoláról és Fábry Zoltánról, a vox humana hitvallójáról is eszmét cseréltünk. Felidéztük irodalmunk messze világító jelenetét, amikor Stószon, a Fábry-ház előtt, ahol a Bódva patak még átugorható, megragadó találkozás történt. Fábry és Németh megölelték egymást, és az egyik szemtanú szerint: „örömükben, könnyek nélkül, befelé sírtak”. Fábry Stószi délelőttök memoárja címére Németh Sajkodi esték kötete baráti üdvözletként visszhangzik. (A Sajkódi esték című esszé- és tanulmánykötet először 1961-ben, két kiadásban, majd az életműsorozatban jelent meg 1974-ben, lényegesen bővített változatban.)

 

Gondosan megkomponált gyászjelentéseden József Attila-idézet olvasható: „Isten itt állt a hátam mögött s én megkerülten érte a világot”. Németh László vallomását, a juttatja eszembe: „Én az Istent sosem kerestem / (…) S egyszer csak bennem lakott az Úr: / (…) Azt sem mondtam: jó volna hinni, / (…) Sose hívtam, s ő rámtalált.”

 

Balassa Zoltán szépen, emberül búcsúzott Tőled a Felvidék ma hírportálon. Jómagam Tőled, a kassai őrtálló írótól, tanártól, tanfelügyelőtől, diplomatától, a felvidéki magyar kulturális élet jeles személyiségétől Gál Sándor Ratkó Józsefnek dedikált, homok című, számvető versének analógiás értelmezésével veszek végső búcsút, rovom le a barátság adóját: „dobóruszka oltármélye, borsi szülőszobája / hibbe balassi-csúcsa / a kassai dóm kőkriptája / s feltörik a valóság vastitka / sztregovától szklabonyán át / komáromig felfénylenek a tájak/ szenc szép hívespatak-íze / stósz fenyőmagánya.”

 

Gál Sándor vallomása leltárszerűen, tényszerűen összefoglalja, amiben Te is hittél, amit hirdettél, képviseltél. Testamentumként hagyta örökül: a Felvidék magyarságát, néptöredék-értékeit őrizni, menti, védelmezni kell. A versben sűrített metonímiák hordozzák a „kis haza” történelmi, irodalmi helyneveit, kincseit, mindazt, ami szervesen beletartozik nemzettudatunkba, alapműveltségünkbe. Egy nép legfőbb kötelessége: a megmaradás. Célunk: „e medencemélyből arcunkat / minden népek arcával / egy magasságba emelni.” A magyarság felvidék kincseit sem hagyhatjuk feledésbe merülni.

 

„dobóruszka oltármélye” – Dobóruszka templomában nyugszik Dobó István, az egri vári diadalnak, a magyarság maratoni győzelmének várkapitánya. Dobóruszka lakói mintaadó öntudattal őrzik örökségüket, éltetik Dobó István kultuszát, egri dicsőségét Tinódi megénekelte, Gárdonyi pedig 21 nyelvre fordított remekművében világhírűvé tette.

 

„borsi szülőszobája” – Borsi nemrég szépen megújított kastélya II. Rákóczi Ferenc születésének helye. A Nagyságos fejedelem ezt a jelszót íratta zászlajára: „Cum Deo pro patria et libertate!” – „Istennel a hazáért és a szabadságért” Rákóczi és szabadságharcának jelmondata... Si Deus pro nobis, quis contra nos? – Ha Isten velünk, ki ellenünk? (Pál: Levél a rómaiakhoz, 8., 31.) A Rákóczi-család jelmondata. „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4:13)

 

„hibbe balassi-csúcsa” – Hibbe a zaklatott életű költőóriás, Balassi Bálint nyughelye. Balassi kitűnő nevelést kapott Bornemisza Pétertől (1535–1584), a híres és szigorú prédikátortól. Az európai kultúrát a nürnbergi egyetemen sajátította el. A magyar reneszánsz irodalmának betetőzője méltó kortársa volt Shakespeare-nek, Cervantesnek, de helyzete, tőlük eltérő. Életében egyetlen versét sem láthatta nyomtatásban.

 

Joggal nevezik őt magyar Villonnak. Egyéniségében a középkor és a reneszánsz embere élt együtt. Ízig-vérig reneszánsz egyéniség. Humanista műveltségű poeta doctus. Kilenc nyelven értett szót. Az ellenség, a török nyelvén is, amelyről költeményeket is fordított. Személyes hang, nagy műveltség jellemzi. Újlatin műveket fordít. XXI. századi mércével mérve is európai ember. (De nem a mai, lejáratott „européer” értelmében.)

 

Végvári vitézként védte hazáját és a keresztény Európát. Élete, műve, hősi halála sorstükör. Arra példa, hogy mi történik egy elsőrendű szellemmel, ha sorsa egy három részre szakadt országban vetette világra. „Két pogány köz egy hazáért”, a magyar megmaradásért küzdött. Életével írta alá, hitelesítette életművét: „Az jó hírért, névért s az szép tisztességért / ők mindent hátra hadnak, / Emberségről példát, vitézségről formát / mindeneknek ők adnak…” Irodalomtörténeti jelentősége óriási. Megteremtette a magyar literatúra „Kard és lant” jelképét, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság címermotívumát. Kijelölte lírafejlődésünk a hazafias, a szerelmi és istenes irányait.

 

„a kassai dóm kőkriptája” – kassai dóm hivatalosan Szent Erzsébet-dóm, a város legszebb, legfontosabb alkoása. A magyar történelem és kultúra kiemelkedő jelentőségű emlék-és zarándokhelye. A dómban található a Rákóczi-kripta, amely 1906-ban, a dóm északi hajója alá épült. Benne II. Rákóczi Ferenc, és édesanyja, Zrínyi Ilona, és fia, Rákóczi József nyugszik. Bejáratánál Dudits Andor freskói láthatók, melyek Rákóczi életének és a magyar szabadságharc eseményeinek állítanak emléket. A freskósorozat Rákóczi életútját mutatja be gyermekkorától a szabadságharc leveréséig, majd a Nagyságos fejedelem haláláig. Kassa Márai szülővárosa. Szerinte „Három életforma van: a jézusi, a fausti, az ulyssesi. A többi adóalany.” A világlátott író intelme: Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.”

 

„s feltörik a valóság vastitka / sztregovától...” – László Pajtásom! Utolsó tanulmányodat, már erődet megfeszítve, lelkiismereted hangját követve, Madách főművéről készítetted: Az ember tragédiája szlovák fogadtatásáról.

 

Madách a mű első változatát még 1852-ben, a börtönben írta meg. Rákóczy Jánosnak, Kossuth titkárának a rejtegetése miatt ült. Ennek a változatnak még Lucifer volt a címe. 1859. február 17-én kezdte újraírni „Az ember tragédiája” drámai költeményének második változatát, a Nógrád megyei Alsósztregován. Tizenhárom hónappal később, 1860. március 26-án fejezte be. Arany Jánosnak küldte el a kéziratot, aki válaszlevelében ezt írta: „Az Ember tragoediája úgy conceptióban, mint compositioban igen jeles mű. …egy kis külsimitással irodalmunk legjelesb termékei között foglalhat helyet.”

 

Juhász Gyula két verset is szentelt Madáchnak: „...Vihar után, örök borúban, / Nem is lesz több fény soha tán – / Ül térdig porban és hamúban, / Egyetlen társa a magány. (...) Bort famulus. Bitang az eszme, / Fejedre nőnek a gazok, / Kik indultak veled repesve / Köszönteni az új napot! / Vörös vagy zöld: rongy lesz a zászló, / az Igazság bukik vele, / Arra jó, hogy számadáskor / Bunkó legyen törött nyele!” (Madách Sztregován)

 

Juhász Gyula magyarságszeretete, történelmi érzéke Adyéhoz mérhető. Madách című versében a drámaköltő sorsát, művének, a magyar és közép-európai Faustnak a világirodalmi jelentőségét tudatosítja: „... A világa régen összeomlott, / A szerelme följáró halott, / A művészet lombikjába hordott / Minden üdvöt, minden bánatot. // Elpusztulhat gyönyörű világa, / Úr lehet az őszi hervadás, / Gondolatok örök lombikjában / Örök embert alkotott Madách.” Az ember tragédiája világdráma, a klasszikus tragédiával rokon műfajú, metafizikus tragédia, lírai-filozófiai dráma. Létfontosságú üzenete: „Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét.” (XIII. szín, Az űr). Madáchnak a szeretet és szerelem mellett a „küzdj és bízva bízzál!” a legfontosabb. Nemzetépítő intelme: „…s ha mi jelenlegi élők ’e nemzet szellemi templomához csak egy követ is viszünk ’s szilárdul be alapítjuk azt, úgy nem éltünk híjjába.” (Madách: Művészeti értekezés, 1842.)
Ami Madách származását illeti: a legősibb magyar családok egyikét, a kürtösi Nyárádot tekintik első ismert felmenőjének, aki az 1100-as évek végén élt.

 

„..hibbe balassi-csúcsa...” – Balassi Bálint Esztergom falainál életét áldozta a hazáért. Döbbenetes léthelyzetét, a mysterium passionis mélységét fejezik ki sorai: „Valjon meddig akarsz engem kesergetni?” (…) „Pokolbeli kísértetek faggatnak” Végül Az Palatics nótájára, a végső könyörgés: „Láss hozzám, idvösségemnek Istene!” „A te katonád voltam, az te seregedben szolgáltam.” Balassi áldáskívánása költőutódainál visszhangzik, „Mint sok fát gyümölccsel sok jó szerencsékkel / áldjon Isten mezőkbe!”

 

Az egri vitézekről írta: „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.” Búcsúversének nyitánya: „Óh, én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki keresztyénségnek viseled paizsát, / Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, / Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!...” Dobó szerint: „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.” Lélekben, szellemben összetartozunk. Legigazabb, legteljesebb alkotmányunk a kultúránk, legfőbb hordozója: édes anyanyelvünk.

 

Balassi öröksége magyar és egyetemes érték, európai eszmény, magyar kincs, amelyben nagy lehetőség rejtőzik: olyan szellemi-lelki kincs, amelyet minden művelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni. A Molnár Pál által alapított Balassi Bálint-emlékkard, az a magyar irodalmi díj, amely működésének első 25 évében, az utóbbi nyolc évszázadban – a Halotti beszéd óta – egyedül jutott el az összes földrészre. A magyar verskincs Tokiótól Santa Barbaráig, Yuveskylétől Kinshasáig, Moszkvától Melboure-ig, Ankarától Sao Paulóig nagy elismerésnek örvend.

 

„...komáromig felfénylenek a tájak...” – Komárom Jókai szülővárosa... Móricz írta róla: „Nem tagadom, nem tehetek róla, ahol fény csillan a papíron, ott van Jókai.” Komárom erődítménye az 1848/49-es szabadságharc idején, Klapka György vezetésével, a legtovább állt ellen a császári seregeknek. Klapka csak a teljes büntetlenség és elvonulás fejében volt hajlandó a várat átadni a császáriknak.

 

Jókai életének egyik aranymorzsa-története egy Egerhez közeli, bükki faluhoz kötődik. A szabadságharc leverése után Jókainak is bujdosnia kellett. Világos után Rákóczy Jánossal, Kossuth titkárával, legbensőbb bizalmasával együtt menekült. Tardonán, a Bükk hegység északi lábánál fekvő kis faluban, lelt menedéket. Visszaemlékezésében írja: „Egész hadművelet kellett ahhoz, Világosvártól eljutni odáig, ahol a világnak nincsen szája.” „Valóságos kis odyssea volt az odáig eljutás.”

 

A tengerszemű hölgy című regényéből tudjuk: egy barát adta Laborfalvi Rózának azt a bölcs tanácsot, ha egyszer „kiesik a világnak a feneke”, a férjét menekítse Tardonára, mert ott senki sem talál rá. Jókai hálás szívvel emlékezik vissza: „Álnév alatt rejtegettek. Tudta mindenki, hogy bujdosó vagyok; senki sem árult el.”

 

Róza 1849 karácsonyán Tardonára vitte a férje nevére kiállított komáromi menlevelet. Jókai a feleségével együtt karácsony után elhagyta Tardonát. Visszatért Pestre. Egy ideig ott is rejtőzködött, álnéven írt. Barátainak gyakran mondogatta: „Tardonára menjetek emberséget tanulni.” Ez a szólás ma is él a falubéliek körében. Jókai hálatelt szívvel mondott áldást Tardonára, lakóira: „Legyen áldott a föld, amely elrejtett, de legyen ezerszer áldott a nép, mely titkunkat megőrizte.

 

A másik aranymorzsa: Egerben a Szent János utca 7-es számú ház falán emléktábla tudatja, a XIX. század második felének klasszicizáló stílusában épült a ház. Utcai frontjának első két emeleti ablaka felett két portré látható. Alattuk „V” és „J” betű: a ház gazdájának, Végh József egri ügyvédnek a monogramja. De a két betűnek titkos értelme is van. Két nagy magyar író nevének a kezdőbetűjét is jelöli. A „V” betűvel ékesített ablak felett Vörösmarty Mihálynak, a Szózat költőjének, a jobboldalon pedig, a „J” betűvel díszített ablak felett, Jókai Mórnak kőbe faragott arcmása a házigazda leleményességét hirdeti. A ház ormára helyezett két magyar írófejedelem szoborportréja látványos tüntetés volt és maradt a magyar szabadság- és függetlenség mellett.

„szenc szép hívespatak-íze...” – Szenci Molnár Albert 1574. augusztus 30-án, a Pozsony környéki Szencen született. Református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító. A XVII. században rendkívül sokat tett a magyar vallási, tudományos és irodalmi életért. Kulturális misszióját mindenekelőtt a tudományközvetítő tevékenységben látta. Fő célja, hogy a protestantizmus szellemi közkincsét közvetítse a magyar reformátusoknak, a magyarság szellemi színvonalát fölemelje a nyugati példaképek rangjára, ugyanakkor a nyugati népeknek bemutassa a magyar nyelv és szellem

teljesítményeit. Róla Pázmány Péter is dicsérettel emlékezett meg.

 

Szenci Molnár legfontosabb műve a szótára, nyelvtana, zsoltárfordítása. Életének javát külföldön élte le. (Wittenberg, Strassburg, Heidelberg, Altdorf, Marburg és Oppenheim). Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint Johannes Kepler és Martin Opitz. Műveinek többsége külföldön született, tevékenységét mégis hazája javára fejtette ki. Egyik barátját idézi: „Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot avagy az egyházközséget.” Közismert a XLII. zsoltár ihletett fordítása: „Mint az szép híves patakra / Az szarvas kivánkozik, / Lelkem úgy ohajt Uramra, / És hozzá fohászkodik. / Tehozzád, én Istenem, /Szomjúhozik én lelkem, / Vajjon színed eleiben / Mikor jutok, élő Isten?”

 

„stósz fenyőmagánya” – Stósz lakói a Mecenzéf környékén honos mánta nyelvjárást beszélték, de a II. világháborút követő kitelepítés után létszámuk erőst megfogyatkozott... Csáth Géza 1911-ben a hajdan késgyáráról, majd gyógyfürdőjéről nevezetes Stószfürdőn volt fürdőorvos... Itt született 1897. augusztus 10-én, valamint itt élt és hunyt el 1970. május 31-én Fábry Zoltán író, publicista. Lakóháza emlékház, sírja felett szobra áll. Rajta a felirat: VOX HUMANA. Illyés Gyula szavaival szólva – „él ott egy európai, egy szentszagú, hű szabadsághívő”, „Oltárőrző”: Fábry Zoltán. „Stószi remeteként” emlegetik, pedig európai horizontú gondolkodó, esszéíró volt. A csodálatos, környezetben, csendben világra nyitott szellemi kilátót, alkotó műhelyt teremtett. Hasonlót, mint Németh László a Tihanyi-félszigeten, Sajkodon...

 

Kedves Komámuram! Megszenvedett tapasztalatok birtokában tudtad, értelmezted, miért volt Fábrynak annyira fontos Ady magyarságféltése, Az ember az embertelenségben döbbenetes vallomása: „Ékes magyarnak soha szebbet / Száz menny és pokol sem adhatott: / Ember az embertelenségben, / Magyar az űzött magyarságban / Újból-élő és makacs halott.” Erzsók Asszonnyal együtt, évtizedek óta, Te voltál Fábry Zoltán szellemi, irodalmi örökségének, emlékezetének legfőbb mentora, az emlékház önzetlen támogatója.

 

x

 

Kedves László Cimborám! Kassán éltél, „kasai” ember lettél. A tornyos Egert ismerted, szeretted. Édesapád is szerette. Ha tehette, gyakran meg is látogatta. Borát is szívesen fogyasztotta. Gárdonyi szerint a borban „öröm, barátság, dal és boldogság van.”
Márai bizonyíthatóan legkevesebb hat alkalommal járt Egerben. Ő fogalmazta meg Egerről az egyik legszebb elismerést. Ideérkezve rögtön megérezte: ez „a város nem úgy város, mint Budapest, vagy Berlin, hanem igazibban; úgy város, mint Chartes, Késmárk vagy Nürnberg.” Chartres-hoz és Dijonhoz hasonlította Eger szépségét. Úgy érezte, Egerbe nemcsak megérkezni, hanem „hazatérni is lehet”. Állítását érvelve indokolja: „Itthon vagyunk egy városban és egy kultúrában, mely egészen a miénk. Ezt az érzést Eger erősebben adja, mint más magyar városok (…) Ezt a várost nem hatalom és tömeg emelte, hanem ízlés és lélek tartja össze.”

 

Ha 1552-ben sikerült volna a törököknek az egri várat elfoglalni, akkor elvághatták volna egymástól a Habsburgok által birtokolt északi és a keleti országrészeket. Ezzel a magyar győzelemmel sikerült 1596-ig megállítani a további oszmán hódítást. A korabeli ’Európai Unió’ – a Habsburg birodalom volt. Rudolf német-római császár és magyar király (1552–1612) az egyesült európai hadakkal csak Bécset védte a törökök ellen. Serege lábhoz tett fegyverrel várta a híreket az egri ostromról... A szultán szövetségesei közé tartozott a francia király, aki tüzéreivel segítette az egri ostromot. Ő abban volt érdekelt, hogy a Habsburg császár vereséget szenvedjen. A velencei Dózse jó pénzért, gályáival segítette a török átkelést a Földközi tengeren...

 

A következő tavaszon (1553) Habsburg Rudolf császár elküldte Egerbe a kincstár számvevőjét, az 1552. évi adó begyűjtésére. Dobó, a felső-magyarországi várak kapitánya nem tudott elszámolni. Azért nem, mert a vár védelme minden anyagi erejét, – Dobó magánvagyonát is – fölemésztette. A császár Dobó Istvánt felségárulás miatt perbe fogatta, azért, mert megvédte a hazáját, és az európai kultúrát az oszmánok hódításától. 473 év múltával a helyzet hasonló, mint Dobó idejében volt. Merítsünk erőt Dobó István esküjéből és imádságából:

 

– Esküszöm az egy élő Istenre – hangzott az ünnepi mormolás. – ...hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen! – Úgy segéljen! – zúgták egy hanggal.

 

– És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám! Nem kételkedett azon senki. Lángolt mindenkinek az arca, mert tűz égett mindenkinek a szívében. A Dobó esküjére minden kard kivillant. Egy lélekkel kiáltották: – Esküszünk! Esküszünk!

 

Dobó imádsága ma is lelkierőt ad. Korjellemző, hogy kimaradt az Egri csillagok filmváltozatából:
Istenem! Te látod a mi kis romladozó várunkat s benne ezt a maroknyi, elszánt népet… A Te nagy mindenségedben kicsi semmiség ez a földi világ. Ó, de minekünk ez a mindenségünk! Ha kell a mi életünk, vedd el Uram, tőlünk! Hulljunk el, mint a fűszál a kaszás vágása alatt! Csak ez az ország maradjon meg… ez a kis Magyarország. Mária, Jézus anyja. Magyarország védő asszonya! A Te képedet hordozzuk zászlóinkon. A Te nevedet milliók ajka énekli magyarul! Könyörülj érettünk! Szent István király! Nézz alá az égből! Nézd pusztuló országodat, veszendő nemzetedet! Nézd Egert, ahol még állnak a Te templomod falai, és ahol még a Te nyelveden, a Te vallásodon dicséri a nép a Mindenhatót. Mozdulj meg mennyei sátorodban, Szent István király; ó borulj az Isten lába elé! Isten, Isten! Legyen szíved a miénk! (Gárdonyi Géza Egri csillagok.)

 

Drága László! Te tudtad, mit jelent Győry Dezső a felvidéki magyarság számára, mit jelent az Újarcú magyarok, a Kisebbségi lélek, a Kisebbségi géniusz. A „Minden népet féltek attól” című vallomás így folytatódik: „amitől féltem az enyém.” Ismerted, élted valóra váltottad az életeszményt: „Teljes férfi, értékes ember akarok lennni.” „végére jártam már a végnek, / s új élet nyílt rám a végek mögött: / te is csak egy kis fodra vagy a népnek / s sors értelme: nép lenni a népek, és ember lenni az emberek között.”

 

A magyar nem hiába teremtetett ebbe a világba. Remenyik próféciája lélekbuzdítás: „Magyarok voltak Magyarország nélkül, / Magyarok vannak Magyarország nélkül, / Magyarok lesznek Magyarország nélkül. / Mert az országnál mélyebb a magyarság, / Mert test az ország és lélek a nép – / Keret az ország, s az ország keretben / A magyarság a fejedelmi Kép...” (Reményik Sándor: Mi a magyar?)
Drága jó László Barátom! Őrálló, virrasztó, kassai strázsa voltál. A szülőfalud, Szilice fölé magasodó domb tetején áll a Szilicei Református Egyházközség őrtálló temploma. Lőrésekkel ellátott kőfal veszi körül...

 

Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8) Fogadjon kegyelmébe az Ég! Adjon Neked örök nyugodalmat szülőfalud sírkertjében, és vigasztalást hitvesednek, a drága Erzsóknak, és Szeretteidnek! Remélem, az Úr nemcsak magához szólított, hanem magához is ölelt. Arany szavával búcsúzom: „közös, szent vigaszunk: A LÉLEK ÉL, találkozunk!”

 

Cs. Varga István

Címkép: Máté László - felvidek.ma