Napos, gyengén szeles idő és - ahogy a balatoni hajósok mondják - "kivasalt", vagyis teljesen sima víz fogadta a Balaton-átúszás résztvevőit. A tó vize 26-27 fokos és később sem várható jelentős szélerősödés.
2024. július 21. 09:58
A 42. Balaton-átúszás résztvevői megkezdik az 5,2 kilométeres táv teljesítését Révfülöpnél 2024. július 21-én. MTI/Vasvári Tamás
A szervezők tájékoztatása szerint az első indulók - köztük a junior úszóválogatott tagjai - pontban 7 órakor rajtoltak, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A cél a balatonboglári Platán strandon van.
Az eseményt az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna, de a bizonytalan időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Vasárnap közel ideális körülmények várták az indulókat, rajtolni 12 óráig lehet, a szervezők 11 és fél ezer nevezőt várnak.
Napos, gyengén szeles idő és - ahogy a balatoni hajósok mondják - "kivasalt", vagyis teljesen sima víz fogadta a Balaton-átúszás résztvevőit. A tó vize 26-27 fokos és később sem várható jelentős szélerősödés.
A legelső indulókat hét órakor engedték a vízbe, hogy a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón a Balaton déli partja felé vegyék az irányt. Aki elfárad, megkapaszkodhat, vagy akár ki is mászhat, és megpihenhet a vitorlásokon.
A holtversenyben győztes Barabás Imre (b) és Hartmann Máté (j) a 42. Lidl Balaton-átúszás balatonboglári céljánál 2024. július 21-én. Az úszók a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot 1 óra 1 perc 54 másodperc alatt teljesítették. MTI/Máthé Zoltán
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Amíg Németország, amely kirobbantotta az első világháborút 70 ezer négyzetkilométer területi veszteséget szenvedett el, Ausztria, amely megfogalmazta a hadüzenetet 40 ezer négyzetkilométert és a háborút ellenző Magyarország pedig 180 ezer négyzetkilométer területet vesztett.
"Ez a szellemiség kapcsolta egybe az egyházi közösséget, de ez a szellemiség kapcsolja össze a nemzetet is, tartja meg az országot, és mutat irányt, amikor az életre vezető utakat keressük: amikor gyermekeket nevelnek, földet művelnek, városokat építenek, könyvet írnak, és akkor is, amikor a hazát védelmezik" - fogalmazott a tárcavezető.
Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek"
- szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.