Kérdőjelessé vált az ökölvivás olimpiai jövője, miután Párizsban a női boksz padlót fogott. A világbajnokságot mások szervezik, így női verseny biztosan lesz.
2024. augusztus 17. 14:12
Imane Helif a nõi ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntõje után. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) bejelentette, hogy jövőre Belgrádban rendezik a női világbajnokságot.
Mivel a sportág ötkarikás jövőjéről még 2025-ben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), ezért az IBA-nak és a helyi szervezőknek roppant fontos az esemény. A torna márciusban lesz, a férfiak májusi vb-helyszínéről idén év végéig döntenek.
times of india
A NOB és az IBA kapcsolata viharos. Az ötkarikás testület az IBA-t 2019-ben megfosztotta olimpiai jogaitól, például a szövetség nem szervezhette és nem rendezhette meg a 2021-es tokiói, illetve az idei párizsi játékok boksztornáját, mert az IBA vezetősége az orosz elnökkel, Umar Kremljovval az élen nem teljesítette a NOB előírásait. A NOB kijelentette, négy év múlva semmiképpen sem akarja megrendezni a boksztornát, ahogy azt a japán és a francia fővárosban tette.
Az IBA mellett tavaly létrejött egy másik nemzetközi szövetség is, de ennek egyelőre csak 42 tagszervezete van.
A leghíresebb aktív magyar ökölvívó, Hámori Luca, és edzője, Berkó Lajos - mösz
Thomas Bach NOB-elnök - aki jövőre távozik hivatalából - jelezte: legkésőbb 2025-ben döntenek arról, hogy az ökölvívás szerepel-e a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában.
A múlt vasárnap zárult párizsi olimpia ökölvívótornáját beárnyékolta, hogy két olyan versenyző, az algériai Iman Helif és a tajvani Lin Jü-tin is szerepelt (és végül lett aranyérmes), akiknek szervezetében magas a tesztoszteronszint és a férfiakra jellemző XY kromoszómáik vannak, mégis a női mezőnyben indulhattak. Előbbi Hámori Lucát búcsúztatta a női 66 kilogrammos súlycsoport szombati negyeddöntőjében. Az IBA a két férfias kinézetű bokszolót nem engedte indulni az általa szervezett világbajnokságon kromoszóma-rendellenességek miatt.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.