- Győrffy Balázs fideszes európai parlamenti képviselő nőverésbe keveredett részegen…
- Amint kijózanodott, azonnal lemondott minden tisztségéről. Így jól látható a különbség közte és Magyar Péter között…
- És mit gondol, a Novák-ügyben játszott szerepe miatt le kellene mondania Balog Zoltán református püspöknek?
- Ha bármit mondanék – mivel az én felelősségem a magyar állam egyházpolitikája –, ezzel a Református Egyház belső ügyébe avatkoznék, amivel megsérteném az egyház szabadságát, miközben én az egyházszabadság védelmezésére vagyok hivatott. Ez Balog Zoltán lelkiismereti döntése.
- Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta Önről, hogy “báránybőrbe bújt farkas”.
- Gyurcsány, mivel leépült alkoholista és köztudomásúlag pszichopata, ráadásul nemzetáruló - soha ne felejtsük el, hogy a kormányfői székből nem átallott a saját nemzete ellen kampányolni, kirekesztve határon túli véreinket a magyar állampolgárság lehetőségéből, miközben idegen migránsok tömegét szabadította volna az országra -, na ezért nem szoktam rá reagálni. Megjegyzem, 2010 előtt, miközben a Fideszből és a KDNP-ből éveken át csak Navracsics Tibor meg én voltunk bent a parlamenti ülésteremben, ketten harcolva vele és az egész balliberális kormánykoalícióval szemben, pár év alatt totálisan leamortizáltuk. Mostanában azért nem válaszolok neki, amiért nem rúgunk a döglött sakálba. És azért sem, mert ő a hasznos idióta. Nem kisebbítve saját érdemeinket, de nem biztos, hogy négyszer kétharmadunk lenne nélküle… Tehát kedves keresztény-nemzeti-polgári barátaim, azt javaslom nektek, hogy igaz ugyan, hogy Gyurcsány lényege az antikrisztianizmus és a hungarofóbia, de mivel hasznos idióta, most ne bántsátok a “Ferit”.
- A napokban a Szociális Testvérek Társasága szobrot állít alapítójuknak, Slachta Magit tiszteletére, amit Ön avat. Mi ma az aktualitása Slachta Margitnak?
- Slachta Margit keresztény feminizmusa azt akarta, hogy a nők valóban nők lehessenek. A mai transzgender ideológia azt, hogy férfiak…
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.