Nem indul rendőrségi eljárás a homoszexuálisok menetének résztvevői ellen
2025. július 7. 18:08
Nem indul eljárás a Budapest Büszkeség - Budapest Pride elnevezésű megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn, a jogi bizonytalanságokkal indokolva a döntést a rendőrség honlapján.
Azt írták: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett a június 28-ára Budapestre tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A BRFK eljárása során megkereste a gyűlés által érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzatot, ahonnan az a válasz érkezett, hogy az érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.
A Fővárosi Önkormányzat által szervezett, "Budapesti Büszkeség - Budapest Pride"-nak elnevezett rendezvényt a BRFK - mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult - határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.
A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és - noha a tiltásról tudomásuk volt - ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes - írták.
A rendőrség hozzátette: az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, az emberek feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.
"A fentiekre tekintettel a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást" - áll a közleményben.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Aszódon tartott vasárnap egy nyilvános rendezvényt a Galgagyöngye Tisza Sziget, melyen Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is részt vett, de Magyar Péter erőszakos testőre nem hagyta, hogy kérdéseket tegyünk fel - számolt be az esetről a Vác Online.
Örömmel osztom meg a hírt: a brüsszeli European Parliamentary Forum on Sexual and Reproductive Rights (EPF) nevű szervezet engem is megtisztelt azzal, hogy vallási szélsőségesként bélyegzett meg legújabb tanulmányában - közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook oldalán.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata – amelyről hétfőn délelőtt publikáltak egy jelentést – egymilliárdot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.