A kirendelt vízrajzi szakemberek továbbra is állandó vízhozamméréseket végeznek a Lajta szükségtározó, illetve a Mosoni-Duna területén, míg a geodéták a vízállások rögzítésében segédkeznek - közölték.
2024. szeptember 21. 18:04
magyarnemzet/Havran Zoltán
Már tapasztalható a lassú apadás Mosonmagyaróvárnál, Komáromnál, Esztergomnál, Budapestnél, azoknál a településeknél, ahol már túljutott az árhullám - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) közleményben az MTI-vel szombaton.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Lajta vízszintje Mosonmagyaróvárnál már pénteken elérte a tetőző vízszintet 286 centiméterrel; szintén aznap tetőzött a Duna Komáromnál 790 centiméterrel, míg Esztergomnál 752 centiméterrel. Budapesten a Duna szombaton, a hajnali órákban tetőzött 830 centiméterrel.
Az említett településeken a lassú apadás felügyeletére az Éduvizig és a Kdvizig területére átvezényelt szakemberek 24 órás figyelőszolgálatot látnak el - írták.
A kirendelt vízrajzi szakemberek továbbra is állandó vízhozamméréseket végeznek a Lajta szükségtározó, illetve a Mosoni-Duna területén, míg a geodéták a vízállások rögzítésében segédkeznek - közölték.
A tér- és vonalvilágítási szakcsoport a Szentendrei-sziget négy helyszínén lát el szolgálatot.
Az elkövetkező időszak legfontosabb feladata a jelenségek észlelése, nyomon követése a szükséges beavatkozások azonnali megtétele - jelezte közleményében a Kövizig.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.