Rossi kiborult az 5:0-os vereségtől – a szurkolók is!
Rossi leszögezte, hogy elfogadja a vereséget, sok mérkőzést veszített már pályafutása során - de ez volt az első 5-0-s kudarca -, az viszont kihozta a sodrából, hogy szétestek.
2024. október 1. 10:02
A maestro – MTI/Szigetváry Zsolt
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában.
A magyarok a Nemzetek Ligája A osztályában előbb 5-0-ra kikaptak Németországban, majd házigazdaként gól nélküli döntetlent játszottak a bosnyákokkal.
Rossi az M4 Sportnak adott hétfői interjúban úgy fogalmazott: nyilván nem örülnek, hogy veszítettek Németországban, de körülbelül egy órán keresztül, 2-0-ig meccsben voltak, sőt a második gól előtt az egyenlítésre is volt lehetőségük. A második találat után viszont taktikailag és a hozzáállást tekintve is összezuhantak, márpedig ez nem elfogadható.
Leszögezte, hogy elfogadja a vereséget, sok mérkőzést veszített már pályafutása során - de ez volt az első 5-0-s kudarca -, az viszont kihozta a sodrából, hogy szétestek.
"Mindenki részéről a maximumot várom el minden egyes edzésen, és azt szeretném, hogy győzni akarással, játszani akarással, küzdeni akarással lépjünk pályára, nem pedig eleve vert seregként. Ennek nem szabad megtörténnie"
- emelte ki a kapitány.
Mint felidézte, úgy döntöttek, hogy némileg átalakítják a taktikájukat, és kevésbé támaszkodnak a rögzített helyzetekre, inkább igyekeznek akciókat kialakítani, mert a futballban szinte mindig az az erősebb, aki diktál a pályán.
"A taktika vita tárgya lehet, az egy-egyek vállalása, a magas letámadás meredek döntés volt Németország ellen, de nem érzem azt, hogy a magyar válogatottnak sündisznóként be kellene zárkóznia" - nyilatkozta.
A kapitány elismerte, hogy a düsseldorfi meccs után a játékosok összezuhantak lelkileg, némileg önbizalmat veszítettek, pedig abban amúgy sem dúskáltak. A bosnyákok elleni találkozó előtt úgy döntöttek, a közvetlen megoldásokat részesítik előnyben, például a szögleteket és a szabadrúgásokat. Volt is 13 szögletük, de igazándiból nem sikerült hasznosítaniuk ezeket.
Mint kifejtette, több góllal is nyerhettek volna, de vannak olyan mérkőzések, amikor nem működnek a befejezések, és ez is ilyen volt. Fontosnak tartja, hogy a súlyos vereség után jól reagáltak, a hozzáállás és a teljesítmény is javult, de ez az eredményben nem mutatkozott meg.
"Azt hiszem, ez a két mérkőzés jó okot ad arra, hogy megtanuljuk, két lábbal a földön kell állnunk. Legyünk racionálisak! Amikor jól megy a szekér, akkor se bízzuk el magunkat, amikor pedig rosszabb a teljesítményünk, ne keseredjünk el"
- magyarázta az olasz szakvezető.
Rossi elmondta, mostanság többször hallotta, hogy gyenge a csapat, de szerinte mindig meg kell határozni, hogy kihez képest.
Azt ő is elismeri, hogy Németországnál, Hollandiánál vagy Svájcnál valóban gyengébb a magyar válogatott, de már bizonyították, hogy ha jó a csapatszellem, ha csapatként jól teljesítenek a pályán, ha hibátlanul alkalmazzák a taktikát, az hozzájárulhat a jó eredményekhez, még akkor is, ha nem áll mellettük a szerencse, ahogyan az elmúlt időszakban.
A magyarokra idén még négy meccs vár - novemberben Hollandiába látogatnak, majd a németeket fogadják -, ezek közül három találkozón a papírforma szerint nem nekik áll a zászló Rossi szerint, Bosznia-Hercegovinában viszont muszáj győzniük. Ezen a négy találkozón ugyanolyan kompakt csapatmunkára, csapategységre és győzni akarásra lesz szükség, mint korábban, mert a közelmúltban ezekkel problémák voltak.
"Bosznia bizonyította, hogy a mi szintünkön van. Nem tudtunk ellenük győzni itthon, noha megérdemeltük volna a sikert. Idegenben nyilván nehezebb lesz, és nem tudjuk, milyen pálya fogad bennünket, ez Boszniában vagy Montenegróban mindig ismeretlen tényező" - magyarázta.
Hozzátette, ha nem a maximális odafigyeléssel közelítik meg a mérkőzést, a valóság büntetőleg hathat, ahogyan történt a közelmúltban is.
"Mindent meg kell tennünk a győzelemért, de ha nem sikerülne, egy döntetlen is lehet olyan eredmény, ami abszolút elfogadható"
- vélekedett Marco Rossi, aki kedden hirdeti ki keretét az októberi NL-meccsekre.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.