XIV. Leó pápa: A szeretet törvénye írja felül bennünk a számítás logikáját!
Szeptember 20-án, az évközi idő huszonötödik vasárnapján a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal.
Beszédében arra buzdított, hogy hagyjuk el görbe útjainkat, és térjünk vissza Istenhez, akinek gondolatai és útjai felülmúlják a mieinket. A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd alapján hangsúlyozta, hogy Isten jósága mindenki számára megmutatkozik, és arra hív, hogy lépjünk túl az érdem, a számítás és a versengés logikáján. Kiemelte, hogy amikor a szeretet törvénye felülírja a számítás logikáját, az irgalom kitágítja az érdem tapasztalatát, a béke pedig közelebb hoz bennünket egymáshoz. Arra biztatott, hogy
Isten munkatársaiként irigység és megosztottság nélkül szolgáljuk az ő igazságosságra és békére épülő országát.







