Családok nélkül nincs jövő - mondta Orbán Viktor, aki szólt arról is, hogy a magyar alkotmány rögzíti: "a házasság egy férfi és egy nő". Azt is kimondja az alaptörvény, hogy az apa férfi, az anya nő - tette hozzá, kiemelve: ez akkor is így lesz, ha a nemzetközi baloldal "a feje tetejére áll".
2024. október 6. 15:16
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, díszvendég beszédet mond az olasz jobboldali Liga párt nagygyűlésén a bergamói Pontidában 2024. október 6-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Magyarország 14 éve sikeresen harcol a nemzetközi baloldal ellen - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnap az olaszországi Pontidában.
A kormányfő, aki a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésének díszvendégeként szólalt fel több más európai jobboldali politikus mellett, beszédében kiemelte: a magyarok küldetése, hogy bebizonyítsák, a baloldal legyőzhető.
"Mi ötször legyőztük őket" - jelentette ki.
A magyar példát bemutatva úgy fogalmazott: mi sikeresebben kormányzunk, mint a baloldal, a patrióták sikeresebben kormányoznak, mint a nemzetközi baloldal.
Kitért arra is, hogy Magyarországon ma teljes foglalkoztatottság van, az adókat csökkentik, a béreket növelik, segítik a vállalkozásokat és megvédik a családokat.
Nem engedjük, hogy viccet csináljanak a házasságból, nem engedjük, hogy bohócot csináljanak a családjukat szerető emberekből - jelentette ki.
Családok nélkül nincs jövő - mondta Orbán Viktor, aki szólt arról is, hogy a magyar alkotmány rögzíti: "a házasság egy férfi és egy nő". Azt is kimondja az alaptörvény, hogy az apa férfi, az anya nő - tette hozzá, kiemelve: ez akkor is így lesz, ha a nemzetközi baloldal "a feje tetejére áll".
Borítókép: Pontida, 2024. október 6. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, díszvendég beszédet mond az olasz jobboldali Liga párt nagygyűlésén a bergamói Pontidában 2024. október 6-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.