Mindkét csapat százszázalékos teljesítménnyel, első helyezettként jutott tovább a csoportkörből, a magyar válogatott legutóbb 2006-ban kezdett sorozatban három sikerrel kontinensviadalt.
2024. december 5. 23:09
A mieink – MTI/Czeglédi Zsolt
A magyar női kézilabda-válogatott 26-20-ra legyőzte Montenegrót, ezzel kulcsfontosságú két pontot szerzett a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, csütörtökön.
A nemzeti csapat mindhárom csoportmeccsét megnyerte, így két pontot hozott magával a középdöntőbe, ahol pénteken a lengyel, vasárnap a román, kedden pedig a világbajnok francia válogatott ellen lép pályára. A hatcsapatos csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért mérkőzhetnek, Bécsben.
Eredmény, középdöntő, 1. forduló, I. csoport (Debrecen):
A két csapat ezt megelőzően tízszer találkozott egymással, magyar szempontból a mérleg öt győzelem és öt vereség volt. Visszavágási vágy fűtötte a társházigazdát, hiszen legutóbb, a tavalyi világbajnokság csoportkörében 10-7-es első félidő után 24-18-ra kikapott Montenegrótól.
Mindkét csapat százszázalékos teljesítménnyel, első helyezettként jutott tovább a csoportkörből, a magyar válogatott legutóbb 2006-ban kezdett sorozatban három sikerrel kontinensviadalt. Mivel mindkét fél a maximális két pontot hozta magával a középdöntőbe, a kulcsfontosságú meccs győztese nagy lépést tehetett a bécsi döntő hétvége felé. A találkozóra nem telt meg a Főnix Aréna, ebben közrejátszott, hogy az európai szövetség nem vette figyelembe a magyar szövetség és az MTVA kérését, így az egybeesett a Debrecen-Ferencváros labdarúgómeccsel.
A magyar keretből a kapus Janurik Kinga, illetve a balátlövő Csíkos Luca maradt ki. Már a bemelegítés alatt hosszasan összeölelkezett a csoportkörben kiváló védekezésére építő montenegrói válogatott, amelynek szövetségi kapitánya Suzana Lazovic, az Alba Fehérvár vezetőedzője. Csapatából Djurdjina Jaukovic volt a csoportkör második legeredményesebb játékosa 23 találatával. Ő nyitotta meg a gólok sorát, majd a földön maradt, amikor Klujber Katrinnal ütközött.
Elöl és hátul egyaránt sok volt a magyar hiba, a rivális 6-2-es vezetésre tett szert, így már a hetedik percben időt kért Golovin Vlagyimir. Szöllősi-Schatzl Nadine lövése után két kapufát is ért a labda, videózás után a millimétereken múló gólt nem adták meg a játékvezetők. Szemerey Zsófi elkapta a fonalat, ziccert, majd átlövést védett, az időkérés hatására rendezte sorait a társházigazda, Kuczora Csenge góljai pedig a közönség hangját is meghozták.
"Harcoljatok, harcoljatok!" - harsant a buzdítás 9-7-es montenegrói előnynél, ennek eleget téve a válogatott fordított és a 24. percben először megszerezte a vezetést (10-9), kihasználva egy tízperces montenegrói gólcsendet. Sőt, a szünet előtti percekben kiválóan kézilabdázott, így ötgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre.
A fordulás után kétszer is betalált Montenegró, ez azonban nem fogta meg a magyar válogatottat, visszaállította előnyét, sőt az utolsó negyedórához közelítve már 21-15-re vezetett. A publikum a sokadik fontos védését bemutató Szemereyt éltette, a szinte végig hatékonyan védekező és taktikusan támadó, türelmesen játszó magyar csapat előnye 25-19-nél újra hat találat volt, ezt a különbséget a végső dudaszóig megtartotta, így a bécsi szereplés szempontjából fontos pontokkal gazdagodott.
A meccs legjobbjának választott Szemerey Zsófi 15 védéssel, 44 százalékos hatékonysággal zárt. A túloldalon Jaukovic öt, Dijana Mugosa és Itana Grbic négy-négy találattal bizonyult csapata legeredményesebbjének.
korábban:
Franciaország–Románia 30-25 (12-9)
Svédország–Lengyelország 33-25 (17-15)
A csoport állása: 1. Franciaország 4 pont (65-47), 2. MAGYARORSZÁG 4 (58-45), 3. Svédország 2 (58-57), 4. Montenegró 2 (47-51), 5. Románia 0 (50-57), 6. Lengyelország 0 (47-68)
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
A kutatók erős bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a gyerekeknél a fokozott képernyőhasználat összefüggésbe hozható számos társadalmi-érzelmi problémával, beleértve a szorongást, a depressziót, az agressziót és az alacsony önbecsülést – derül ki a Psychological Bulletin folyóiratban publikált tanulmányból.
A brüsszeli bürokraták eljárást indítottak, követelik az árréscsökkentés eltörlését, az árak megemelését és a multik adójának eltörlését. Brüsszelnek csak Ukrajna és a multik profitja fontos. Ukrajna támogatásának árát és a multik profitját a magyar családokkal fizettetnék meg - írták.
Az Ursula von der Leyen vezette testület kifogásolja, hogy még mindig használunk orosz energiaforrásokat. Az orosz földgáznak és kőolajnak köszönhető a rezsicsökkentés, ez az óriási vívmány, enélkül a magyar családoknak háromszoros-négyszeres árat kellene fizetni, hiszen más forrásból csak jóval drágábban tudnánk hozzájutni – tette hozzá a frakcióvezető.