A miniszter kifejtette, ezért a magyar uniós elnökség a versenyképességet állította tevékenysége középpontjába. November 8-án, az Európai Tanács informális ülésén az Európai Unió vezetői elfogadták a Budapesti Nyilatkozatot, amely az Európai Unió versenyképességének megerősítéséről szól.
2024. december 28. 09:49
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke (b-j) az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális ülésén a Puskás Arénában 2024. november 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A magyar EU-elnökség egyik legnagyobb sikere a Budapesti Nyilatkozat elfogadása volt – jelentette ki a Facebook-oldalán pénteken megjelent videójában az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Bóka János azt mondta, az elmúlt bő egy évtized elhibázott uniós politikái miatt az Európai Unió folyamatosan veszít versenyképességéből.
Ez ma már az európai munkahelyeket, az európai növekedést, az európai jólét alapjait veszélyezteti – hangsúlyozta a politikus.
A miniszter kifejtette, ezért a magyar uniós elnökség a versenyképességet állította tevékenysége középpontjába. November 8-án, az Európai Tanács informális ülésén az Európai Unió vezetői elfogadták a Budapesti Nyilatkozatot, amely az Európai Unió versenyképességének megerősítéséről szól.
Ez a nyilatkozat több konkrét intézkedést ír elő az európai intézményeknek az elkövetkező hónapokban, amelyek érdemben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európában a növekedés újraindulhat – közölte Bóka János.
"Tegyük együtt naggyá Európát!" - zárta videóját a miniszter.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.
Geert Wilders szavai szerint Európa-szerte milliók érzik magukat idegennek saját országukban, a tömeges bevándorlás ugyanis rendkívül gyorsan változtatja meg nem jobb, hanem rosszabb irányba Nyugat-Európa arculatát és a kultúrát.