A pozsonyi Szent Márton-székesegyház, ahol tizenegy magyar királyt koronáztak - wikipedia

Péntek éjjel megtámadtak egy 20 éves fiút Pozsonyban, a Safárik téren, feltételezhetően azért, mert magyarul beszélt. Négy huszonéves fiú szórakozni indult Pozsonyban, amikor a Safárik téri gyorsételes standnál megálltak vacsorázni. Egy fiatalember lépett oda hozzájuk, kérdőre vonva őket, hogy miért beszélnek magyarul, mire a későbbi sértett azt mondta, hogy azért, mert magyarok. A támadó ekkor elküldte őket a Duna másik oldalára, hogy ott vegyenek maguknak enni. Közben elővett egy kést és a fiú nyakához próbálta tartani, végül megvágva annak állát. A késelő ezután elmenekült a helyszínről. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírót kérdezte a Gondola.

- Szerkesztő úr, ha Pozsonyban németül, angolul vagy franciául beszélnek, semmi bántódásuk nem esik. Aki magyarul szólal meg, kést kap a nyakához. Miért?

Eddigi életem nagy részét Pozsonyban éltem le, ezért nem lepett meg túlzottan ez az inzultus. Nekünk, korábban születetteknek elég gyakran kijutott belőle. A jelenség magyarázata sok-sok oldalt tenne ki, ezért megpróbálok rövid választ adni. Ha a dunaszerdahelyi DAC és a pozsonyi Slovan első ligás futballmeccsen kórusban, következmények nélkül ordíthatja a feltüzelt tömeg a „Bi a bi a bi maďara do hlavy!” (üsd, üsd, üsd a magyart a fején) rigmust, jogos a kérdés, hogy az állami szervek miért nem lépnek föl ellene? Ez sajnos kormányoktól és politikai kurzusoktól független, a szlovák társadalom több mint száz éve a génjeiben hordozza a magyarfóbiát. Trianon után azért volt rá szükség, hogy legitimálják a Magyarországtól való elszakadást, hiszen akkor egyáltalán nem volt biztos, hogy a szlovákok közös államot akarnak a csehekkel. Csak a pánszláv eszmékkel tüzelt vékonyka értelmiség egy része fordított hátat a Magyar Királyságnak. Sajnos ők győztek, illetve a külső erők, amelyek létrehozták a trianoni gyalázatos döntést. Aztán jött a bécsi döntés, majd a háború utáni leszámolás, a jogfosztás, kitelepítés, a szocializmus alatt a magyar iskolák elleni támadások. Ez a „vérvonal” napjainkig húzódik. A szlovákság egyszerűen nem tudja megemészteni, hogy a Felvidéken még mindig élnek magyarok (akiket jobb esetben a „mi magyarjainknak” aposztrofálják). A fiatalabb generáció pedig azzal sincs tisztában, hogy honnan jöttek a magyarok Szlovákiába, hiszen az iskolai tankönyvek ma is hazudnak a történelemről. A rendszerváltás után kissé javult a helyzet, egy-két kirívó eset kivételével (Malina Hedvig-ügy, dunaszerdahelyi Fradi-szurkolók karhatalom általi verése) csaknem megvalósult a társadalmi béke, ám a politikai pártok bármelyike bármikor képes előhúzni a magyar kártyát, mert a magyarellenesség összezárja a „nemzetet”. Szükség van az ellenségképre, ráadásul kéznél vannak a magyarok. Egy francia, angol, holland békésen sétálgathat Pozsony utcáin, hiszen ő nem célpontja a nacionalizmusnak, mivel hozzájuk semmi közük nem volt a szlovákoknak. Persze van a történetnek egy árnyalata: valószínű, hogy az említett pozsonyi futballcsapat kemény magjából került ki a minapi késelő. Általánosságban elmondható, hogy az effajta agresszió a társadalom legaljában lappang, és hiába a geopolitikai érdekek azonossága, az Orbán- és a Fico-kormány közti jó viszony, a társadalom tudata csak lassan változik, ráadásul kritikus helyzetben bármikor léket kaphat a megbékélés hajója.

A magyar Szent Korona a pozsonyi székesegyház tornyán - wikipedia

- Az I. világháborúban olaszokkal harcoltunk, a két nép között teljes a béke, sőt rokonszenv mutatkozik. Vannak olyan népek, amelyek ellen nem harcoltunk, sőt azonos hadseregben voltunk, mégis múlhatatlan hungarofóbiát tapasztalunk részükről. Miért?

A II. világháborúban viszont együtt harcoltunk az olaszokkal a szovjetek ellen. A nagyhatalmak és a „történelemcsináló” dinasztiák, a háttérhatalom mindig fel- és kihasznált bennünket nemtelen céljai elérésére, egy-egy nép barátsága és/vagy ellenségessége azonban ezeknél mélyebb rétegekben húzódik. Példa rá a lengyel–magyar barátság, amelyet egy istentől elrugaszkodott Donald Tusk sem lesz képes lerombolni. Tudjuk, hogy Trianon után éppen az olaszok révén sikerült megtörni a magyarok ellen emelt tűzfalat, megbontani a nemzetközi elszigeteltséget. A hungarofóbiát inkább a kisebbrendűségi érzés táplálja, a nemzeti türelmetlenség, a kulturálisan magasabb szinten álló nemzettel szembeni frusztráltság, ami megfigyelhető minden utódállam esetében. Sajnos Magyarországon is ezt terjeszti az a hazaáruló banda, amely nem képes sem jövőképet, sem az ország bajaira megoldást kínálni, ezért a „bezzegromániázással” és „bezzegszlovákiázással” próbál pontokat szerezni a választóknál és leváltani a nemzeti kormányt.

- Ma az Európai Parlamentben ugyanazt a hungarofóbiát tapasztaljuk, amely 125 éve a trianoni kastélyban sistergett. Miért?

Az Európai Parlamentre nem is annyira a hungarofóbia a jellemző, mint a keresztény-konzervatív, nemzeti politika elleni gyűlölet. A magyar kormány keményen ellenáll a nagy kísérletnek, amelyről a háttérhatalom nem képes lemondani, és mindent ennek rendel alá: az USE (United States of Europe) megvalósítása, ahogyan azt néhány címeres gazember megálmodta. Ne legyenek kétségeink, Brüsszelt Ukrajna sorsa, a többszázezer ukrán (és orosz) áldozat sem érdekli, ez a háború is csak arra szolgál nekik, hogy az oroszok általi fenyegetettség égisze alatt összebrüsztöljenek egy olyan „egységet”, közös erőt, amelyben nincs helye vétónak, külön érdeknek. Ha ne adj´ isten megvalósulna, ez lenne a történelem legnagyobb átverése. 125 éve a trianoni kastélyban az erős Osztrák–Magyar Monarchia eltakarítása, a magyar gerinc megtörése volt a cél, ma a politikailag és szellemileg erős Magyarország eltakarítása, a magyar gerinc megtörése a cél. Még mondja valaki, hogy nem forgandó a történelem…

Molnár Pál