Rétvári Bence köszöntőjében azt mondta, a Kárpát-medencének ez a bőséges területe mindig vonzó volt a birodalmak számára, ezért minden nemzedéknek meg kellett védenie a beavatkozási kísérletektől.
Utoljára frissítve: 2025. március 13. 23:00
2025. március 13. 19:00
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az állami elismerések átadásán, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Belügyminisztériumban 2025. március 13-án. MTI/Kocsis Zoltán
Nemzeti létezésünk alapja, hogy vannak szabadságharcaink, függetlenségi törekvéseink, és csak az a nemzet tudott fennmaradni a történelemben, amelynek vannak saját függetlenségére emlékeztető ünnepnapjai - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, a nemzeti ünnephez kötődő állami elismerések átadásán..
Rétvári Bence köszöntőjében azt mondta, a Kárpát-medencének ez a bőséges területe mindig vonzó volt a birodalmak számára, ezért minden nemzedéknek meg kellett védenie a beavatkozási kísérletektől.
Kiemelte: március 15-e olyan ünnep, amely egyesíteni tudja a nemzetet, a nemzet szabadságban gondolkodó tagjait.
Rámutatott arra, "nem egyik pillanatról a másikra keletkezett" 1848. március 15-e, hanem egy nagyon hosszú folyamat egyik állomásaként. A reformkorban és az akkori vívmányokkal egy polgári társadalom alakult ki.
Akkor jött el az a pillanat, amikor Magyarország elérte azt a fejlettségi szintet, amelyet maximálisan el lehetett érni egy Habsburg-alávetettség alatt. Akkor megértették sokan, ahhoz, hogy a magyar emberek jóléte növekedjen, hogy Magyarország erősödni tudjon, és mindenki jobban tudjon fejlődni technológiában, egészségben, tudásban, arra van szükség, hogy az ország függetlenebbé váljon - mondta.
Rétvári Bence felidézte: gróf Batthyány Lajos teljesen törvényesen, alkotmányos úton terjesztette fel azt a szándékot, hogy legyen egy önálló, felelős magyar kormány, mégis kivégezték, holott semmit nem tett, ami törvénytelen lett volna.
"Mutatja minden későbbi nemzedéknek, hogy egy magyar politikus, egy magyar miniszterelnök - ha be is tart minden törvényt - óriási kockázatot vállal, ha a magyar függetlenségért küzd"
- fogalmazott Rétvári Bence.
Az államtitkár Kossuth Lajos szavaival élve azt mondta, sosem szabad "elaggjunk", hogy ne lépjünk fel a saját szabadságunk megvédése érdekében.
Ha visszanézünk a magyar történelemre, mindig, mindenkor ugyanaz a képlet, ugyanaz a feladata mindenkinek: meg kell védeni a magyar szabadságot - hangoztatta.
Rétvári Bence közölte, bár sokan voltak akkor is, akik a bécsi udvar oldalára álltak, március 15-én azokat ünnepeljük, akik a magyar szabadságért és függetlenségért harcoltak.
Március 15. - Állami elismerések átadása a Belügyminisztériumban
Budapest, 2025. március 13. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az állami elismerések átadásán, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Belügyminisztériumban 2025. március 13-án. MTI/Kocsis Zoltán
Az államtitkár kitért arra, hogy nehéz három év van Magyarország és Európa mögött, és "Európa ma rossz színben van", mert erejét, erőforrásait egy háborús küzdelemre fordítja, nehezebbé téve az európai emberek mindennapjait.
Rétvári Bence azt mondta, ma azokat díjazzuk, akik ezekben a nehezebb években is úgy gondolták, lehet olyat alkotni, ami mások számára példakép.
"Magyarországot a magyar emberek munkája tudja naggyá és erőssé tenni, mi itt most olyan emberekkel találkozunk és olyan emberek kapnak kitüntetést, akik azon dolgoznak, hogy Magyarország nagy és erős legyen" - emelte ki.
Rétvári Bence azt mondta, az elismerésben részesülők példaképek a munkatársaknak, a fiataloknak, és azért értek el többet, mert nem a problémát, hanem a célt nézték.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
A Hegyvidéki KDNP szervezete nevében Azbej Tristan, a KDNP kerületi elnöke, valamint Dr. Bólya Boglárka és Hidvéghiné dr. Pulay Brigitta elnökségi tagok levélben fordultak Visi Piroska-hoz, a kerület egyházügyi és köznevelési tanácsnokához a március 15-i, botrányos ünnepi műsor kapcsán.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond Kőszegen, ahol a városban raboskodott és elhunyt közel 2500 munkaszolgálatosra emlékeztek 2025. március 24-én. MTI/Filep István