A Honvéd Kadét Program 2017-ben mindössze három iskolával indult, mára azonban már 160 oktatási intézménnyel van szerződése a Magyar Honvédségnek, ami több mint 12 ezer kadét képzését tette lehetővé.
2025. március 14. 11:00
Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője a KDNP országjárásának első állomásán tartott sajtótájékoztatón Szombathelyen 2025. február 17-én. MTI/Katona Tibor
Sikeres a magyar kadétképzés programja, amely hozzájárul Magyarország biztonságának erősítéséhez - mondta a Honvédelmi Sportszövetség (HSZ) elnöke Szigetvárt.
Simicskó István a helyi honvédelmi sportközpontban rendezett, Szemere Miklósról elnevezett lövészverseny eredményhirdetésén beszámolt arról, hogy az elmúlt években végzett kadétok mintegy fele a középiskola befejezése után katonai pályát, hivatást választ.
A szövetségi elnök, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője kiemelte: a képzés olyan többlettudást és képességeket biztosít a fiataloknak, amelyek hozzájárulnak az ország biztonságának növeléséhez.
Felidézte: a Honvéd Kadét Program 2017-ben mindössze három iskolával indult, mára azonban már 160 oktatási intézménnyel van szerződése a Magyar Honvédségnek, ami több mint 12 ezer kadét képzését tette lehetővé.
A program sikere és népszerűsége azért lényeges, mondta, mert az egészséges nevelés részeként olyan többletképességekre tesznek szert rajta keresztül a fiatalok, amelyek akár a szülőföldjük védelmezésére is alkalmassá teszi őket.
"Ezért dolgozni nemes ügy (…), aki ehhez hozzátesz valamit, az valóban a közösséget építi, erősíti, és a nemzetünk megmaradásának a jövőjét erősíti" - mondott köszönetet e szavakkal az elnök azoknak az iskoláknak, pedagógusoknak, szülőknek és oktatóknak, akik részt vesznek a kadétok képzésében.
Rámutatott: a modern, gyorsan változó, globalizálódó és digitális kompetenciákra épülő világban igenis szükség van plusz képességekre, fizikai aktivitásra, s olyan "túlélőképességre", amellyel a résztvevők többek lesznek, mint a kadétképzésen át nem esők.
A kormányzat célja éppen ezért, hogy erre lehetőséget biztosítson, azaz a jelenleg az ország öt pontján működő sportközpontokból még több legyen, s minden egyes vármegyeszékhelyre jusson egy belőlük.
Az építkezések folytatására várhatóan már a 2026-os költségvetésben is rendelkezésre áll majd forrás - mondta.
A további fejlesztéseket megalapozza szerinte, hogy a Szigetváron, Szarvason, Balassagyarmaton, Baján és Újfehértón működő létesítmények rendkívül népszerűek, s jelentős szerepet játszanak a helyi közösségek építésében, megerősítésében azzal, hogy sportolási, lövészeti lehetőséget nyújtanak a fiataloknak és érdeklődőknek.
Simicskó István reményét fejezte ki, hogy a jövőben egyre többen vesznek részt a HSZ táboraiban is, hiszen már nemcsak túlélőtáborokat tartanak, hanem már pilótaképzéshez kapcsolódó, ejtőernyős és búvártábort is szervez a HSZ, de akár drónos képzésre is van mód - sorolta.
Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte: Baranya jól ismeri, milyen az, amikor fenyegetés éri az országot, hiszen a vármegyét mintegy száz évvel ezelőtt megszállták a szerb csapatok, és el akarták szakítani a déli országrészt Magyarországtól.
Talán ennek, és az olyan kiváló helyi sportolóknak is köszönhető a szigetvári központ népszerűsége, mint Csonka Zsófia Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes sportlövő - mondta.
A Szemere Miklósról elnevezett tűzfegyveres csapatversenyre a HSZ és a Szemere Miklós Alapítvány közös szervezésében került sor, annak keretében négy intézmény 23 csapatának 69 kadétja állt lőállásba.
A csapatok a küzdelmek során 3 különböző versenyszámban - tűzfegyver, légpuska, airsoft - mérték össze tudásukat a nap folyamán.
A versenyt a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium csapata nyerte, míg a honvédelem iránti elköteleződésért és kimagasló teljesítményért járó Szemere Miklós díjat a kadétképzésben hosszú ideje eredményes munkát végző felkészítő tanár, Kulcsár József vehette át a rendezvényen.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselőjének botrányos kijelentéseiről kérdezték Magyar Pétert Vácon, ám testőrei meglehetősen agresszíven léptek fel - látható a Magyar Péter váci látogatásáról készült videóban.
"Sikeressé fogjuk tenni Magyarországot, hiába akarnak elgáncsolni bennünket" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: "nagy harc lesz, sőt nem lesz, hanem nagy harc van. Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani. Nagy feladat, de nem ijedünk meg tőle, nem hátrálunk meg, hanem győzni fogunk."
A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.