Freund Tamás: akadémiánk egyedülálló nemzeti érték
"Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van, hanem azért a közösségért, amelyért annak képviselői létrehozták. Akadémiánk fő küldetése, hogy a kutatások eredményezte tudást a magyar társadalom, gazdaság, állam, az egész nemzet szolgálatába állítsa. Célunk a tudománybarát, a tudomány művelését, az Akadémiát támogató társadalom kialakítása" - mondta Freund Tamás.
2025. május 6. 10:00

Freund Tamás, az MTA elnöke beszédet mond az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi, 199. közgyűlésén az MTA Dísztermében 2025. május 5-én. Mellette Hudecz Ferenc, az MTA alelnöke (b2). MTI/Koszticsák Szilárd 

Akadémiánk nem hibátlan, érheti kritika, de egyedülálló nemzeti érték, amit meg kell őriznünk a jövőnek, s erre most is jók az esélyeink - jelentette ki Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a testület 199. közgyűlésén hétfőn Budapesten.

Felidézte, hogy 200 évvel ezelőtt Széchenyi István és társai közüggyé és az MTA feladatává tették a magyar nyelv, kultúra, tudomány és technológia fejlesztését. Emellett ma ünnepeljük a reformkori magyar politikai elit felismerését is, hogy nemzetpolitikai programját csak akkor tudja megvalósítani, ha a kultúra és a tudomány kiválóságait maga mellé emeli a nemzet elitjébe.

A ma Akadémiájáról az elnök az mondta: a politikai rendszerváltozáskor autonómiáját ötven év után visszanyerő intézmény alapjaiban változott meg, amit az 1994-es akadémiai törvény rögzített.

Ettől fogva vált függővé az akadémiai tagság a tudományos teljesítménytől, jött létre a ma már 19 ezres tagságú köztestület és vonták be szervezetileg is a határon túli magyar tudósokat az Akadémia életébe.

Az MTA elnöke az elmúlt 35 év legfontosabb eredményeiről kiemelte egyebek mellett a hazai és külső tagok világraszóló eredményeit, amelyeket több Nobel- és Abel-díjjal is elismertek, a Bolyai- és a Lendület-pályázatokat, az MTA doktora cím bevezetését, az MTA által támogatott kutatóhelyeket az egyetemeken, a határon túliak Domus programját és a Középiskolai Alumni programot is. Hozzátette: sajnos e programok közül nem egy annyira fontosnak és sikeresnek bizonyult, hogy - intézethálózatukhoz hasonlóan - végül elvették az Akadémiától.

Az elnök kitért az Akadémia körüli aktuális helyzetre is.

"A világban és az országban is egyre feszültebb a helyzet. A közéleti viták hangneme elfajulóban van. Támadások indultak ellenünk. Ez a helyzet tagságunkat is megosztja, de belső vitáink stílusa, hangneme megőrizte méltóságát" - fogalmazott.

Felidézte, hogy elnöksége kezdetén miniszterelnöki döntéssel kapott támogatásból meg tudták erősíteni szervezetüket, és új programokat is indítottak. Együttműködési megállapodásuk van a belügyi és a honvédelmi tárcával, egy sor témában együttműködnek a kormányszervekkel, csaknem ötven állami testületben van képviselője az Akadémiának. Mindez reményeket kelthetne mindannyiukban, közben azonban folytatódott a kutatási és a felsőoktatási rendszer átalakítása, amelybe az Akadémiát csak formálisan vonják be.

Hozzátette: a forgatókönyv nagy része ismeretlen a tudományos közösség és az Akadémia számára. Nincs érdemi politikai igény az együttműködésre, csupán az igazodásra. Így nem válhat meghatározóvá a kölcsönös tisztelet, a bizalom és az egymás iránti lojalitás, sem a magyar tudomány és a politika, sem a kutatási és felsőoktatási rendszer képviselői között.

"Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van, hanem azért a közösségért, amelyért annak képviselői létrehozták. Akadémiánk fő küldetése, hogy a kutatások eredményezte tudást a magyar társadalom, gazdaság, állam, az egész nemzet szolgálatába állítsa. Célunk a tudománybarát, a tudomány művelését, az Akadémiát támogató társadalom kialakítása" - mondta Freund Tamás.

Az eseményen adták át a legrangosabb akadémiai díjakat, majd Kecskeméti Gábor tartott bicentenáriumi díszelőadást.

A jubileum alkalmából délután kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban Varázshatalom címmel, amely öt különböző látványvilágú tematikai egységben mutatja be az Akadémia történetét.

A 199. közgyűlés a bicentenáriumi rendezvénysorozat nyitánya is egyben.

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Nem sikerült első körben megválasztani Friedrich Merzet Németország új kancellárjának
    Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges többséget.
  • Freund Tamás: akadémiánk egyedülálló nemzeti érték
    "Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van, hanem azért a közösségért, amelyért annak képviselői létrehozták. Akadémiánk fő küldetése, hogy a kutatások eredményezte tudást a magyar társadalom, gazdaság, állam, az egész nemzet szolgálatába állítsa. Célunk a tudománybarát, a tudomány művelését, az Akadémiát támogató társadalom kialakítása" - mondta Freund Tamás.
  • El akarta adni a Városházát
    Eladásra kínált ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.
MTI Hírfelhasználó