Latorcai Csaba: a bölcsőde a nemzet jövőjének jelképe
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Napsugár Baptista Bölcsőde átadásán Ecseren 2025. június 13-án. MTI/Bruzák Noémi
2025. június 13. 16:59
A bölcsőde a nemzet jövőjének szimbóluma, a jövőt szolgálja - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Ecseren, a helyi Napsugár Baptista Bölcsőde átadási ünnepségén.
Latorcai Csaba a 28 férőhelyes létesítmény jelentőségét méltatva felidézte: a kormány 2010-ben döntött arról, hogy növeli, sőt meghatványozza Magyarországon a bölcsődék számát.
Az eredmények önmagukért beszélnek, hiszen amíg 15 éve 35 ezer bölcsődei férőhely volt hazánkban, mára ezt sikerült megduplázni - tette hozzá.
Az ország településeinek így már több mint egyharmadán, 1260 településen elérhető ez a szolgáltatás, miközben ez 2010-ben még csupán néhány százra volt tehető. Az pedig különösen örömteli, hogy a bölcsődék ma teljes kihasználtsággal működnek, ahogyan néhány napon belül így lesz ez Ecseren is - mondta.
Az államtitkár rámutatott: a bölcsőde nem köznevelési, hanem gyermekjóléti intézmény, ahol a dolgozók legfontosabb feladata segíteni a legkisebbek rácsodálkozását a világra.
Köszönetet mondott a baptista gyülekezetnek azért, hogy felvállalták ezt a küldetést, és beszámolt arról: a kormány 1,3 milliárd forinttal támogatta bölcsőde létrehozását Szadán, Erdőkertesen, Püspökladányban és Ecseren.
Ezekre az intézményekre különösen szükség van Budapest agglomerációjában, hiszen a főváros gazdasági növekedése alapvetően a vonzáskörzetben élőknek és a közszolgáltatásokat itt igénybe vevőknek köszönhető. Méltó és igazságos tehát, hogy a főváros gazdasági erejéből ők is részesedjenek - hangoztatta Latorcai Csaba.
Kitért arra is, hogy az ecseri bölcsőde kialakításához nyújtott támogatást abból az uniós helyreállítási alapból tervezték finanszírozni, amelyet Magyarország egyelőre nem kap meg "az EU bürokratáitól". "Ők, úgy tűnik, nem igazán akarják támogatni a magyar embereket, gazdaságot, mezőgazdaságot és így a gyermekeket sem" - fogalmazott.
Ugyanakkor Latorcai Csaba kijelentette: a kormány az elvégzett munkát nem hagyja kifizetetlenül, a hazai költségvetésből áll helyt az ilyen beruházásokért. Teszi ezt azért is, mert tisztán látja, hogy az új bölcsődéket birtokba vevő gyerekek a magyar jövőt jelentik, míg szüleik a nemzet jövőjét teremtik meg a gyermekvállalással - emelte ki.
Hozzátette: ez a magyarázata annak is, hogy a kabinet miért igyekszik még ilyen háborús időkben is növelni a családtámogatásokat.
Nem véletlen, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében csak erre a célra 4800 milliárd forint előirányzat szerepel, amelyet a rezsicsökkentés további 800 milliárd forinttal egészít ki - közölte, jelezve: ennek a támogatási politikának része továbbá a két- és többgyermekes édesanyák élethosszig tartó szja-mentessége.
A kormány tehát a feltételeket tudja biztosítani, a magyar jövő pedig a szülőkön, a fiatalokon, a gyermeket vállalókon múlik; a cél változatlanul az, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon - összegzett az államtitkár.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Gulyás Gergely minden magyar politikai erőt arra szólított fel, hogy ítélje el az Európai Bizottság költségvetés-tervezetét, mert aki ebben a formában ezt a költségvetést támogatja, "annak Ukrajna fontosabb, mint Magyarország".
Eltelt egy év a 2024-es kettős választás óta, és a rendelkezésre álló időközi választási eredmények alapján kijelenthető: a Fidesz–KDNP támogatottsága továbbra is stabil, sőt bizonyos esetekben még erősödött is – írja a Mandiner. A lap az azóta lezajlott több időközi országgyűlési és önkormányzati választásból próbál következtetni arra, hogyan alakulna a politikai térkép, ha most tartanának parlamenti választásokat.
Az erőd megújítása során arra törekedtek, hogy megőrizzék a történelmi értékeket, miközben modern, funkcionális és esztétikus megoldásokat integrálnak. Az új belső park mészkő burkolatot kapott, amely harmonikusan illeszkedik az épület karakteréhez.