A gyilkosokat néven nevezni! – A mosonmagyaróvári per (1957)
Szerző: Gondola
2026. november 1. 07:14
A mosonmagyaróvári sortűz az állami erőszak és az azt követő politikai igazságtalanság egyik legerősebb jelképe, s mint ilyen, a nemzeti emlékezet megkerülhetetlen fejezete.
Juhász László 2007-ben készült dokumentumfilmje az 1956-os forradalom egyik legsúlyosabb vidéki tragédiáját, az október 26-i mosonmagyaróvári sortüzet és az azt követő megtorlást mutatja be. A Médiaklikk jóvoltából a film most szabadon elérhető, ingyenes megtekinthető. A nagy érdeklődést jelzi, hogy az M5 internetes műsorkínálatában az első helyen szerepel.
1956. október 26-án Mosonmagyaróváron is a Budapestihez hasonló tömegdemonstráció zajlott, amelynek résztvevői a politikai változásokat, a szabadságot és a szovjet befolyás megszüntetését követelték. A tüntetők a határőrlaktanya elé vonultak, ahol a fegyveres erők figyelmeztetés nélkül tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre.
A sortűz nem figyelmeztető jellegű volt, a géppuskaféeszekből két vagy három teljes tárat eresztettek a fegyvertelen tüntetőkre, miközben a laktanya ablakaiból kézigránátokat dobáltak rájuk (még a földön fekvőkre is). Világos, hogy a lehető legnagyobb pusztítás, ezzel együtt pedig a terror és a maximális elrettentés volt a cél.
A sortűz következtében száznál több ember meghalt (nagy részük fiatal munkás és főiskolai tanuló), több százan pedig megsebesültek. A tragédia áldozatai között nők és tizenévesek is voltak. A megrettent lakosoknak az áldozatok elszállítása is nagy kihívást okozott, sokan lovaskocsikkal vitték a sebesülteket először a helyi, majd amikor az megtelt, a győri kórházakba.
Az emlékfilm központi témája maga a vérengzés és annak messzeható következményei. A mosonmagyarórávi sortűz az államhatalom saját polgárai ellen fordított fegyveres terrorjának erkölcsi példajaként jelenik meg, amelynek képei az egész világot gyorsan bejárták, azonnal kivívva a nemzetközi közvélemény anyagi és erkölcsi támogatását a magyar forradalomnak.
A történet azonban nem ért véget a sortűzzel, a bűn mondhatni magában hordta a büntetését. A feldühödött tömeg később a laktanyába behatolva több határőrtiszten bosszút állt, akik közül hárman életüket vesztették, miközben a sortűz tényleges elrendelője, Dudás István laktanyaparancsnok az embereit hátrahagyva gyáván Csehszlovákiába menekült. A Kádár-rendszer ezt követően megtorló pereket indított. A felelősség kérdése sajátos módon fordult meg: miközben a sortűzért felelősök elszámoltatása elmaradt, a forradalom résztvevői közül többeket halálra ítéltek.
Különösen tragikus Földes Gábor, Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos története. Mindhárman a további vérontás megakadályozásában vállaltak szerepet, mégis a megtorlás áldozataivá váltak. Gulyás Lajos például egy határőrtiszt életét mentette meg a feldühödött tömegtől, később mégis kivégezték.
A film címének üzenete – „a gyilkosokat néven nevezni” – a történelmi igazság feltárásának igényét fejezi ki. Arra figyelmeztet, hogy nem elegendő általánosságban beszélni a tragédiáról: fel kell tárni a parancsnoki láncolat, a konkrét végrehajtás és a politikai felelősség minden ismert és még megismerhető részletét a teljesebb kép felvázolásához.
A dokumentumfilm legfontosabb üzenete, hogy a mosonmagyaróvári sortűz az állami erőszak és az azt követő politikai igazságtalanság egyik legerősebb jelképe, s mint ilyen, a nemzeti emlékezet megkerülhetetlen fejezete. Az áldozatok emlékének megőrzése és a történelmi felelősség feltárása ezért közös kötelességünk.
