Liberális bálványimádás

Segédkeznünk kellett a bálványimádásban – panaszolta a sajtónak egy uniós tagállamban élő vallási demonstráló. Történetesen a tagállam regnáló kormányzatánál jó pontokat lehet szerezni azzal, ha az előző kormányon élcelődnek, ám némileg szirupos, ha ezt vallási demonstráló teszi.

Ráadásul a vád eléggé biceg.

A tagállamban korábban hazafias szellemiségű kormány irányított, és

a hazafias szellem környezetében a bálványimádás idegen, ismeretlen.

A bajtársiasság, a tisztelet megadása, a nemes hierarchia elfogadása jellemző a hazafias szellemiségre, a bálványimádás azonban nem.

A bálványimádás a liberális politikára jellemző.

Az adott tagállamban szentként tiszteltek olyan – egyébként kiváló - írót is, aki a kommunizmus alatt rendőrkézre játszott rokont, mely rokon irodalmi kéziratokat rejtett otthonában. Illetve istenítettek kérdőjeles tevékenységű politikust olyannyira, hogy városrészt is elneveztek róla.

Városrészt elnevezni róla – igen, ez már bálványimádás.

Ezt a bálványimádást a liberálisok valósították meg, akik még fárosznak is elneveztek alig ismert személyiséget, üptre-puffra ajnároznak mindenkit, akiből valamikor hasznot húztak.

A hazafias szellemiségű politikai közösséget bálványimádónak minősíteni gyerekes oktondiság.

Ez a minősítés rokon azzal a váddal, hogy a hazafias kormányzás alatt nem volt sajtószabadság a tagállamban. Eleve

hígvelejű az, aki a mai világban a sajtószabadság hiányáról locsog.

Az internet korában ezt akkor sem tudná megvalósítani kormány, ha akarná.

Nincsenek eszközök a sajtó korlátozásához az internet világában.

Illetve újabban vannak, hiszen fekete autó jön hajnalban olyan véleményvezérért, amely véleményvezér

nem a regnáló kormányt dicsőíti. Sőt egyenesen bírálja a regnáló kormány bálványozottját.

Mert igen, momentán bálvány tündököl a politikai csúcson.

A liberálisok mellett a baloldaliakra jellemző a bálványimádás, a XX. században több baloldali bálvány is ragyogott a politika egén, keletre és nyugatra egyaránt.

Mihelyt ezek megbuktak és jöttek a hazafiak a romeltakarításra, a bálványimádás azonnal eltűnt.

Infantilis az, aki a hazafiakat bálványimádással billogozza.

Különösen otromba, hogy ez a vád éppen most jelenik meg. Visszamutogatva. Miért hiányzott a bátorság akkor, amikor a bálványimádás állítólag követelmény volt?

Miért csak most van kurázsi, amikor a hajdanvolt – vagy nem volt - bálvány lehanyatlott?

És miért nem a mai bálvánnyal foglalkozik a demonstráló?

Csasztuskákat daloltam a bálványról, hát ki tudta, hogy ledöntik az állványról?

– énekelte egykor a humorista.

Igen, a szellemi ledöntés – ez juthat osztályrészül a bálványimádással címkézőknek is.

Címkép: Gondola