Szaúdi Nagydíj - Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában
2023. március 19. 19:46
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max Verstappen lett a második.
A 33 éves Péreznek ez az idei első, és pályafutása ötödik futamgyőzelme.
Az összetettben élen álló és a két héttel ezelőtti idénynyitó bahreini futamon győztes Verstappen a 15. pozícióból rajtolva ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője zárt. A 41 éves Alonsónak ez pályafutása 100. dobogós helyezése a Forma-1-ben.
A rajtot Alonso kiváló ütemben kapta el, ennek is köszönhetően már az első kanyarban megelőzte Pérezt, kisvártatva azonban a mexikói visszavette a pozíciót. Ebben az is közrejátszhatott, hogy közben Alonsót arról tájékoztatták a csapatrádión, hogy öt másodperces időbüntetést kapott, mert rosszul állt fel a rajtrácsra. A spanyol versenyző így nem tanúsított komoly ellenállást Pérezzel szemben, aki a harmadik kör elején próbálkozott az előzéssel.
Tíz kör után az élen álló Red Bull-versenyző, valamint Alonso valamelyest meglépett az üldözőktől, a harmadikként száguldó George Russell (Mercedes) hátránya több mint hat másodperc volt Pérezzel szemben. A 15. helyről rajtoló Verstappen ekkor már kilencedik volt, aztán egészen az ötödik helyig jött fel, amikor a pályára hajtott a biztonsági autó.
A Safety Car a műszaki hiba miatt félreálló Lance Stroll (Aston Martin) autójának mentése idejére jött a mezőny elé, mögötte - kerékcserék után - Pérez, Alonso, Russell, Verstappen volt az első négy sorrendje.
Amint a biztonsági autó útjára engedte a mezőnyt, Russell azonnal megtámadta Alonsót, de a spanyol versenyző sikeresen védekezett és megőrizte a második helyet. A következő két körben Verstappen Russellt és Alonsót is könnyedén hagyta faképnél, így a versenytáv felénél már második volt, 5.5 másodperccel elmaradva éllovas csapattársától.
Innentől kezdve az egyetlen jelentős kérdés az volt, hogy Verstappen utoléri-e Pérezt és megelőzi-e a csapattársat, ez azonban nem következett be, így ezúttal Pérez vezetésével aratott kettős sikert a világbajnoki címvédő Red Bull istálló.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.