Borok, ízek, élmények, történetek, sok-sok ember találkozása az ország egyik legszebb városában – Az Egri Bor Ünnepe idén július 6-a és 9-e között vár minden bor- és konyhaművészeti kalandort. A fesztivál továbbra is ingyenes látogatható, két színpadon több mint 25 zenei és kulturális program szerepel a kínálatban – jelentette a Gondolának Eger Város Hegyközsége.
Tavaly, 2022-ben jelentettük be, hogy a több mint 25 éves Egri Bikavér Ünnep szerepét az egri nyári programkínálatban egy másik borgasztronómiai fesztivál, Az Egri Bor Ünnepe veszi át. A hegyközségi döntést követően azt reméltük, hogy mindez valójában nem is hoz nagy változást. Ugyan tavaly a korábban négynapos fesztivál egy nappal lerövidült, és el tudtunk volna képzelni jobb időjárást is, de így is rengetegen jöttek el Az Egri Bor nnepére, amely továbbra is a legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvény a hevesi vármegyeszékhelyen" – hangsúlyozta Tarsoly József hegybíró, az esemény főszervezője.
Ebben az évben ismét 4 napos lesz a borünnep, amely így még több szakácsművészeti élményt, ingyenes koncertet, kulturális és családi programot tartogat majd a látogatóknak. Az Egri borvidék legjobb borászai ismét sok-sok különleges nedűvel várják a vendégeket, a kitelepülő éttermek csúcsséfjei pedig egyedi ételkülönlegességekkel készülnek. (A borünnep pontos étel- és italkínálatát június utolsó harmadában tesszük közzé honlapunkon, az egriborunnep.hu/-n.)
Ami a programkínálatot illeti: 2 színpadon több mint 25 ingyenes koncert és kulturális előadás lesz az idei borünnepen. Az Egri Bikavér Színpadon többek között fellép A Falu c. műsorával a Fitos Dezső Társulat, koncertezik az Apostol együttes és Bor-Bár c. előadásával Bódi Magdi, Nyári Alíz, Oláh Gergő, Vastag Tamás és a GondaMusic Band. Szintén a bor tematikája köré épülő műsort ad elő közösen Koós Réka, Majsai Gábor és a Studio 11 Ensemble, DJ Dominique pedig egy fergeteges Fergeteg Partyra várja a fáradhatatlan fesztiválozókat. Az Egri Csillag Színpadon sok más formáció mellett fellép a Hiperkarma, a Mudfield, a Fatal Error, a Grabovski és a Cabaret is.
Ebben az évben is lesz traktorok és veterán járművek kiállítása és felvonulása, illetve a rendezvény csatlakozott a BorÉRT Borturisztikai Egyesület Koccintás c. kezdeményezéséhez, így péntek este 23 órakor az Egri Bikavér Színpadnál minél többen koccinthatunk egy-egy pohár egri borral, és Eger is versenyben lehet az ország legkedveltebb borvidéki települése címért.
„Az Egri Bor Ünnepe továbbra is a családok, a rég nem látott ismerősök, barátok találkozóhelye. Az ünnep, amelyet az egri bornak, a borvidék szőlészeinek és borászainak szentelünk, mindannyiunk ünnepe is. A bor, a remek környezet, a koncertek remek apropó ahhoz, hogy felszabadultan, a hétköznapi gondoktól egy kicsit „távol”, a családdal, barátokkal, rég nem látott ismerősökkel újra átéljük az együttlét, a viszontlátás és a lelki közelség pótolhatatlan, egész életre szóló élményét” – emelte ki Tarsoly József, aki azt is megjegyezte, hogy az ilyenfajta hétköznapi csodákhoz szeretnének hozzájárulni idén is Az Egri Bor Ünnepével és persze ahhoz, hogy az egri és környékbeli borászok kincse minden évben egyre több hazai és külföldi fogyasztóhoz juthasson el.
Bővebb információk, a részletes program, illetve hamarosan az étel- és italkínálat a fesztivál
honlapján és Facebook-esemény oldalán olvasható.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.