A magyar férfi válogatott magabiztosan nyert, míg a női kikapott a sakkcsapatok montenegrói Európa-bajnokságának nyolcadik fordulójában. A viadal eredményközlő oldala alapján a férfiak a svédeket múlták felül 3,5-0,5-re, míg a nők a románoktól kaptak ki 2,5-1,5-re. Nyolc fordulót követően a férfiak a 8., a nők a 19. helyen állnak, előbbiekre a hetedik franciák, utóbbiakra a 20. pozíciót elfoglaló észtek várnak az utolsó napon, hétfőn. A kilencfordulós Eb-re svájci rendszerben kerül sor. A férfiaknál 36 ország 38 csapata, a nőknél 32 együttes indult, a magyar válogatott mindkét mezőnyben a 12. helyet foglalta el a kezdő rangsorban.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Simicskó István véleménye szerint a magyar határkerítésnek fizikai és szimbolikus jelentősége, üzenete is van, s ez a határkerítés nemcsak Magyarországot, de az egész keresztény, európai kultúrát is védelmezi.
Az így megformált „kard és kereszt” a művész megfogalmazásában egyben szimbóluma is a nagy király személyének és királyságalapító munkájának - elemez a művészettörténész.
Orbán Viktor elmondta: egymástól függetlenül különböző szakértői csoportok - nemcsak Magyarországon, hanem azon kívül is - az elrejtett, az Európai Bizottság egyedi döntéseinek körébe utalt tételeket is azonosították, összeadták.