Szijjártó a magyar túszok szabadon engedését követelte az ENSZ ülésén
2023. november 20. 17:07
A kormány azt követeli, hogy a Hamász bocsássa szabadon a magyar túszokat, s a nemzetközi közösség tegyen meg mindent a terrorcsoport által Izraelből elhurcolt emberek mielőbbi elengedése érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülése előtt hangsúlyozta, hogy az Izrael elleni brutális terrortámadás nyomán kezdődött konfliktus kapcsán hazánk három speciális szemponttal rendelkezik. Rámutatott, hogy tizenöt magyar állampolgárságú személy is a Gázai övezetben rekedt, de közülük az egyiptomi és az izraeli közreműködésnek köszönhetően mindenkit sikerült kijuttatni, aki el akart jönni. Ezzel összefüggésen fontosnak nevezte, hogy minél kevesebb civil áldozata legyen a háborúnak.
Illetve közölte, hogy a Hamász öt magyar állampolgárságú személyt is fogva tart. „Ezért mi nem tudunk elfogadni semmi olyan deklarációt, döntést, határozatot, ami nem mondaná ki világosan és egyenesen, hogy minden túszt azonnal, haladék nélkül és mindenfajta feltétel nélkül el kell engedni” – fogalmazott. „Követeljük, hogy egyrészt a Hamász engedje el a túszokat, másrészt pedig hogy a nemzetközi közösség tegyen meg mindent a túszok kiszabadításáért” – szögezte le.
A harmadik különleges magyar szempontra rátérve Egyiptom stabilitásának fontosságát emelte ki, arra figyelmeztetve, hogy az észak-afrikai ország az európai biztonság egyik fő védőbástyája, minthogy Kairó szerepe kimagasló a migrációs nyomás féken tartásában. Szijjártó Péter ezután arról számolt be, hogy az ENSZ terrorizmus elleni szervezetének vezetőivel és az afrikai kapcsolatokért felelős főtitkárhelyettessel is találkozni fog New Yorkban. Leszögezte, hogy Magyarországon tavaly 275 ezer, míg idén több mint 170 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg, és az érkezők láthatóan egyre erőszakosabbak.
„Ez sajnos közvetlenül következik abból, hogy Brüsszel olyan migrációs politikát folytat, amely biztatja, inspirálja a migrációt, s amely folyamatosan eteti az embercsempész-hálózatoknak az üzleti modelljét. Ennek véget kell vetnünk, mert ennek tragikus következményei lesznek” – mondta. Majd hangsúlyozta, hogy Európára óriási migrációs nyomás hárul már most is Afrika felől, és ez később elviselhetetlenné válhat, ha nem tesznek semmit. Szavai szerint ehhez fel kell lépni a terrorizmus ellen, miután az a migrációs hullámok egyik fő kiváltó oka, ezért is küld Magyarország kétszáz katonát Csádba a Száhel-övezet stabilitásának megőrzése érdekében.
Ezenfelül kulcsfontosságú lenne a népességrobbanáson keresztülmenő régió gazdaságának fejlesztése. „Ezért nagyon fontos, hogy végre Európa ne a migránsokat akarja Afrikából elhívni, hanem vigyünk oda olyan fejlesztéseket, beruházásokat, amelyek munkahelyet teremtenek” – jelentette ki. Példaként hozta fel, hogy hazánk 140 millió dollár értékben hajt végre fejlesztéseket Afrikában kötött segélyhitelek keretében, emellett harmincmillió dollárt értékben szociális fejlesztési programokat folytat, 18 országban támogatják a keresztény közösségek helyben maradását, illetve évi 1425 diákot fogadnak a magyar egyetemek ösztöndíjakkal.
„Tehát az afrikai népességrobbanás hatásait Európára nézve is úgy lehet kezelni, hogyha fejlesztéseket, beruházásokat és munkahelyteremtést viszünk oda, és emellett a terrorizmus ellen fellépünk, Brüsszel pedig maga mögött hagyja végre a migrációt bíztató politikáját. Ez az európai biztonság előfeltétele a következő időszakra” – összegzett. A miniszter végül arra is kitért, hogy a magyar külpolitikát a világpolitika színpadán nagy megbecsülés és tisztelet övezi, méghozzá azért, mert a kormány őszinte és szuverén politikát folytat.
„Tehát a magyar külpolitikáról mindenki pontosan tudhatja, hogy annak a szabályait Budapesten írják, a döntéseit Budapesten hozzák, nem máshonnan diktálják. Mi nem más szemüvegén, más nézőpontján keresztül nézünk saját magunkra, hanem a saját nézőpontunkból nézünk a világ ügyeire” – közölte. „És ezt a szuverén magyar külpolitikát igenis becsülik itt New Yorkban, becsülik az ENSZ-ben, becsülik a világpolitikai színpadon” – tette hozzá.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Újabb “független” jelentés, újabb próbálkozás a magyar gyermekvédelem hiteltelenítésére. A brüsszeli székhelyű European Parliamentary Forum for Sexual and Reproductive Rights (EPF) most épp azt számolgatta, mennyit fektetett Magyarország abba, hogy megállítsuk a gender-ideológia terjedését - közölte videójában Bólya Boglárka, az Európai Unió szuverenista reformfolyamatának előmozdításáért felelős miniszteri biztos.
Azt látom, hogy maga a főpolgármester sem tudja vagy nem akarja megmondani, mitől került a főváros csődbe. Az teljesen mindegy is, hogy nem akarja vagy nem tudja megmondani, a lényeg, hogy jelen pillanatban a főváros vezetésében teljes szakmai és politikai alkalmatlanság mutatkozik - leplezi le a városvezetőséget Latorcai Csaba.