Drogtermesztéshez használt helyiségekre bukkant a rendőrség
2024. február 21. 17:13
Marihuánatermesztéshez berendezett titkos helyiségekre bukkant a rendőrség egy keddi drograzzián - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán szerdán.
Tájékoztatásuk szerint az egyidejűleg több helyszínen tartott rajtaütésben harminc rendőr vett részt. Balatonlellén egy üzemen kívüli hotel személyzeti szobájába, a Pest vármegyei Tóalmáson pedig egy családi ház pincéjébe jutottak, amelyeket vadkender szakszerű gondozásához alakítottak át.
A rendőrök az akcióban két kilogramm növényi őrleményt, hatvanhét marihuánapalántát és több ezer euró készpénzt foglaltak le - tették hozzá.
Kitértek arra, hogy az ügyben két, a gyanú szerint a kábítószer értékesítésével is foglalkozó férfit őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatásukat.
A bűncselekménnyel összefüggésben további három embert is kihallgattak, mert feltételezik, hogy vásároltak a drogból vagy közreműködtek a termesztésében - jegyezték meg.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A fiatal felnőttek érdeklődésének újjáéledését nemcsak Észak-Írországban, hanem Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és az Ír Köztársaságban is észlelték. Nagy-Britanniában a jelenséget „csendes ébredésnek” nevezik.
Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.