Erőfölénnyel való visszaélés
2024. március 21. 21:33

Erőfölénnyel való visszaélés miatt az Egyesült Államok kormánya és tucatnyi szövetségi állam indított pert csütörtökön az Apple amerikai technológiai óriásvállalat ellen.

A bírósági kereset szerint a vállalat törvényellenesen monopolizálja az okostelefonok piacát, amikor akadályoz innovatív alkalmazásokat, hátrányba hoz felhőalapú szolgáltatásokat, kizár egyes üzenő-alkalmazásokat, és csökkenti a nem-Apple okosórák alkalmazhatóságát készülékein.
 
Merrick Garland igazságügyi miniszteri tisztséget viselő szövetségi főügyész közleményében úgy fogalmazott, hogy a "fogyasztók nem fizethetnek magasabb árat azért, mert vállalatok megsértik a trösztellenes törvényeket". Hozzátette, hogy a kereset azzal a feltételezéssel él, hogy az Apple nem pusztán saját érdemének köszönhetően, és a verseny révén volt képes monopol helyzetet elérni az okostelefonok piacán, hanem azért is, mert megsértette a szövetségi törvényt. Hangsúlyozta, hogy a vállalat az amerikai okostelefon-piac több mint 65 százalékát uralja, és kifogásként megemlítette, hogy a cég egy iPhone-ért csaknem 1600 dollárt kér.
   
Az Apple olyan akadályokat emel, amelyek rendkívül megnehezítik és drágává teszik mind a felhasználóknak, mind a fejlesztőknek, hogy az Apple "ökoszisztémáján" kívül boldoguljanak - áll Merrick Garland közleményében.
   
Az Apple ellen indult per az értékelések szerint a legnagyobb hatású lehet a nagy technológiai cégek ellen eddig indított versenypiaci perek között az Egyesült Államok kormánya részéről.
   
A cég részvényeinek árfolyama a per megindításának bejelentése nyomán csütörtökön több mint 3 és fél százalékkal csökkent. Az Apple részvényeinek értéke jóval több, mint 10 százalékkal alacsonyabb most, mint január közepén, aminek egyik fő okaként piaci elemzők azt jelölik meg, hogy Kínában eladásai csökkenésével kell szembesülnie az amerikai gyártónak.
 

mti
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
  • Terrortámadás – Videó
    A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.
MTI Hírfelhasználó