Vádat emeltek három ember ellen, akik egy ismerősüket életveszélyesen összeverték és kirabolták - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint 2021 októberében a három vádlott, az 52-es villamoson véletlenül találkozott az ittas és bódult állapotban lévő ismerősével, a későbbi sértettel, pénzt akart tőle szerezni. A férfi nem adott nekik pénzt, ezért, amikor le akart szállni, az egyik vádlott megütötte.
A sértett leszállt, a három vádlott - két 30 éves férfi és egy 23 éves nő - követte, megálltak beszélgetni, majd a sértett továbbment a Határ út közelében lévő Kiserdőbe. Az erdő szélén a három vádlott olyan súlyosan bántalmazta a férfit, hogy az eszméletét vesztette. A vádlottak elvették a kabátját, és miután megszerezték belőle az értékeket, beljebb vitték a férfit az erdőben, hogy ne fedezzék fel a járókelők - olvasható a közleményben. A sértett - aki súlyos, nyolc napon túli sérüléseket szenvedett - később magához tért, segítséget kért egy járókelőtől, aki mentőt hívott hozzá. Megjegyezték: a bántalmazás életveszélyes sérülést is okozhatott volna. A Fővárosi Főügyészség a támadókat csoportos rablás bűntettével és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A főügyészség halmazati büntetésként fegyházbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabását is indítványozza a vádiratban. Emellett a főügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság az egyik férfi és a női vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztéseinek végrehajtását is rendelje el.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.