Labdarúgó NB I - Hazai vereségével a Mezőkövesd lesz az utolsó
2024. május 4. 15:08
A már biztos kieső Mezőkövesd hazai pályán 2-1-re kikapott a Zalaegerszegtől a labdarúgó NB I 31. fordulójának szombati játéknapján; ezzel eldőlt, hogy a borsodiak végeznek az utolsó helyen az élvonalban.
A Mezőkövesd sorozatban kilencedk hazai bajnokiját vesztette el, míg a ZTE vendégként március közepe óta nem talált legyőzőre.
ZTE:
---
Dombó - Szendrei, Szafronov, Evangelu, Medgyes (Kovács B., 91.) - Sankovic, Bedi - Croizet (Németh D., 61.), Sajbán, Kiss B. (Mim, 62.) - Mance (Gruber, 91.)
Mindkét csapat rengeteg hibával futballozott az első félidőben, egy-egy ilyen momentum után alakulhattak ki nagyobb lehetőségek, ám míg a ZTE Mance révén elhibázta a maga ziccerét, addig a vendéglátó Mezőkövesd Szalai révén értékesítette a Croizet csúnya labdavesztéséből végigvitt támadását nem sokkal a szünet előtt.
A 21 éves csatár sorozatban a harmadik bajnokiján talált be.
A fordulást követően a vendégek megnyomták az első negyedórát, Bedi egy hatalmas góllal egyenlített, de ezt követően mintha mindkét gárda megelégedett volna a döntetlennel, volt, hogy szinte "állóháborút" láthatott a közönség.
A 79. percben Bedi újabb nagy lövést eresztett meg, ezúttal azonban a kapufa megmentette a hazaiakat. A 87. percben már nem volt szerencséje a Mezőkövesdnek, a csereként pályára lépett csatár, Drazic ugyanis egy rövid sarokra érkező szögletet a saját kapujába csúsztatott, eldöntve ezzel a három pont sorsát.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mindannyian tudjuk, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa" - írta a magyar miniszterelnök. Itt többről van szó. Alkalmasságról, eredményekről, Európa jövőjéről - fűzte hozzá.
Újabb “független” jelentés, újabb próbálkozás a magyar gyermekvédelem hiteltelenítésére. A brüsszeli székhelyű European Parliamentary Forum for Sexual and Reproductive Rights (EPF) most épp azt számolgatta, mennyit fektetett Magyarország abba, hogy megállítsuk a gender-ideológia terjedését - közölte videójában Bólya Boglárka, az Európai Unió szuverenista reformfolyamatának előmozdításáért felelős miniszteri biztos.