658 ezer forintra nőtt az átlagkereset
2024. május 23. 09:24

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 márciusában tovább folytatódott a bérek dinamikus növekedése. A bruttó átlagkereset 658 400 forintra emelkedett, vagyis az előző év azonos időszakához képest több mint 80 ezer forinttal, azaz 14 százalékkal nőttek a fizetések - emelte ki a legfrissebb adatokat kommentálva Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Csütörtökön kiadott közleményében az államtitkár hozzátette: ezzel soha nem látott magasságba emelkedtek az átlagbérek.
   
Az átlagfizetés márciusban már három nemzetgazdasági ágban haladta meg az 1 millió forintot: pénzügyi szektor, energiaipar és infokommunikáció - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
   
Az adatokat értékelve továbbá kiemelte: a Gyurcsány-korszakhoz képest a kormány nemcsak 1 millióval növelte a foglalkoztatottak számát, hanem azt is elérte, hogy egy átlagos dolgozó már több mint háromszor akkora fizetést vihet haza, mint 2010-ben.
   
Czomba Sándor hozzátette, hogy a célzott és hatékony kormányzati intézkedések visszaszorították az inflációt, amely márciusra 3,6 százalékra zuhant vissza, és azóta is alacsony szinten maradt. Ennek, valamint a 15 százalékos minimálbér és 10 százalékos garantált bérminimum emelésnek köszönhetően 2023 szeptembere óta, azaz már több mint fél éve emelkednek a reálbérek.
   
Márciusban a fizetések vásárlóereje 9,9 százalékkal nőtt, a bérek vásárlóereje tehát folyamatosan bővül, amely jelentős mértékben járul hozzá a fogyasztás növekedéséhez, ezáltal a gazdasági növekedéshez - értékelte Czomba Sándor.

MTI
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
MTI Hírfelhasználó