Letette elnöki esküjét Peter Pellegrini, az új felvidéki államfő
2024. június 15. 18:31

Letette köztársasági elnöki esküjét Peter Pellegrini a felföldi parlamentnek a pozsonyi filharmónia épületében tartott ünnepi ülésén szombaton, és ezzel hivatalba lépett Szlovákia történetének hetedik államfőjeként.

Peter Pellegrini a vonatkozó előírásoknak és hagyományoknak megfelelően az alkotmánybíróság elnöke előtt tette le hivatali esküjét. A felvidéki köztársasági elnökök hivatali esküjében egyebek mellett az szerepel: az államfő ígéretet tesz arra, hogy gondoskodni fog a „Köztársaság területén élő nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok" jólétéről.
   
Peter Pellegrini az elnöki palotából főként nyugalmat akar felajánlani. Hozzátette: politikai meggyőződése részeként egy olyan erős államra gondol, amely mindig is szolgálni fogja állampolgárait, nem pedig teher lesz számukra, és egy olyan államra, amely külső irányban is erős lesz.
   
Az új államfő hangsúlyozta: állama az Európai Unió és a NATO szilárd része, és az is marad, ugyanakkor soha nem fog félni attól, hogy szuverén hangját hallassa ezekben az intézményekben. "állami érdekei fontosabbak lesznek számomra, minthogy megtapsoljanak a hírességek, dicsőítsen a sajtó, vagy megdicsérjenek a világ vezetői" - jelentette ki Peter Pellegrini. Hozzátette: azon kíván dolgozni, hogy minden szomszéddal egészséges viszonya legyen. Kiemelte: a belpolitika tekintetében a gondoskodó, az embert a középpontba állító államért kíván tenni, valamint azért is, hogy a politika színpadját az elemi kultúra, a tisztelet és a méltóság jellemezze.
   
Az elnöki eskütételt követően Peter Pellegrininek jelképesen átadta az államfői palotát a távozó államfő, Zuzana Caputová, majd az elnöki beiktatás programja egy ünnepi ebéddel folytatódott. Az ünnepség egy, az új államfő által a pozsonyi várban adott ünnepi fogadással ér majd véget.
   
Peter Pellegrinit idén áprilisban, az állam történetének hatodik közvetlen elnökválasztásának második körében választották államfővé, a szavazáson részt vevők voksainak 53,1 százalékával. Az 1975-ben Besztercebányán született, jelenleg 48 éves, közgazdász végzettségű Peter Pellegrini először 2006-ban, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) listáján került be képviselőként a pozsonyi törvényhozásba, majd a rákövetkező években számos kormánytisztséget is ellátott, illetve rövidebb ideig kormányfő is volt. Idén áprilisi megválasztása előtt a hárompárti szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártjának, a Hangnak (Hlas) elnökeként a parlament elnöki tisztét látta el.
 

MTI; Gondola
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Milák Kristóf Európa-bajnok
    A finálé elképesztően szorosan alakult, a két magyar a második és harmadik helyen fordult, és még öt méterrel a vége előtt is a lengyel Jakub Majerski vezetett, a szám olimpiai ezüstérmese és a 200 méter hát magyar világbajnoka azonban egyaránt hamarabb érintette a falat.
  • A nemzeti identitás az emberi méltóság része
    Az Európa Tanács feladata is lenne, hogy segítse identitásuk megőrzésében a kontinens nemzeti kisebbségeit: utóbbiak asszimilációs nyomás alatt préselődnek.
  • A bíró hibázott, a németek bezsebelték a gólt
    Ekkora rendezvényen nem lehet ekkora hibát elkövetni. A játékvezető nem kezelte egyformán a játékosokat. Náluk egyes játékosoknak négy-öt Bajnokok Ligája-címe van, nekem pedig egy sincs, ezért rendkívül arrogáns módon küld el a bíró. Sajnos ilyen irányba megy el a bíráskodás" - leplezte le a szélsőségesen rossz holland játékvezetőt Nagy Ádám.
MTI Hírfelhasználó