Feljelentették Magyar Pétert
2024. június 24. 16:48

Több százezer forintot érhetett az a telefonon, amit Magyar Péter kitépett egy ismeretlen kezéből a péntek hajnali szórakozóhelyi botránya idején. Szemtanúk állítása szerint a politikus később a Dunába dobta a készüléket. Sajtóbeszámolók szerint Magyar Péter előzőleg azért vette el erőszakkal a telefont az ismeretlentől, mert fel akarta venni az EP-listavezető botrányos viselkedését. A politikus szerint provokáció áldozata lett, de azt elismerte, hogy kikapta a telefont az ismeretlen kezéből. Magyar Péter márciusban a Kossuth téren az ügyészség épülete előtt tartott demonstrációja után sörrel a kezében volt látható. Ugyanazon a napon – néhány órával később a Vértanúk terén – egy újabb dobozt vett magához, majd áprilisban a Kossuth téri tüntetést követően is egy dobozos sört szorongatva érkezett meg az egyik közeli étterembe. Csütörtök éjjel pedig egy videót rögzítettek a politikusról az egyik belvárosi szórakozóhelyen, amelyen az látszik, hogy Magyar Péter egy fiatal lány lába között csúszik-mászik.

Nem sokkal később a biztonsági emberek kivezették a helyről. Pénteken a Ripost számolt be arról, hogy Magyar Péter nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után órákon át agresszíven és garázda módon viselkedett – hangzott el az M1 Híradójában. A portálnak több szemtanú arról számolt be, hogy Magyar Péter egymás után kötött bele a vendégekbe, köztük nőkbe is, akiknek visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett. Később odalépett egy, a botrányt telefonjával rögzíteni akaró vendéghez, akitől fizikai erőszakot alkalmazva elvette a telefonját. A készüléket zsebre tette, és nem volt hajlandó visszaadni azt. A Ripost szerint többen is látták, amint Magyar Péter a Dunába dobta a nagy értékű mobilt. A történtek miatt Magyar Péter pénteken a közösségi oldalán magyarázkodott: azt írta, ő senkit sem zaklatott, őt viszont provokálták. A bejegyzésben ugyanakkor elismerte, hogy az egyik vendég kezéből kikapta a telefont.

A botrányról Magyar Pétert hétfő reggel a sajtó képviselői is szerették volna megkérdezni, miután a politikus átvette európai parlamenti mandátumát. A Tisza Párt újdonsült EP-képviselője azonban válaszok helyett hátat fordított és beült az autójába. Magyar Péter kimutatja a valódi énjét – erről már a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt az M1-en. Nagy Ervin úgy fogalmazott: Magyar Péter személyiségével saját maga mellett pártját is hitelteleníti, amit eddigi szimpatizánsai közül is többen elítéltek.

„Az ügy arról szól, hogy egy szórakozóhelyen hogy viselkedett a nőkkel, hogy viselkedett a körülötte lévő emberekkel, és utána, amikor kirakták a helyről a viselkedése miatt a biztonsági őrök, akkor még miket ordított – erről keringenek a felvételek a világhálón. Ráadásul a képsorok és a tanúk szerint is elvett egy telefont és a Dunába dobta. Egy tanú később feljelentést is tett” – idézte fel a botrányos eseménysort az elemző. A feljelentés nyomán a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított. Az ügyben garázdaság és rongálás gyanúja is felmerült.

MTI
Címkék:
  • Erkölcsileg lenullázta magát az Európai Parlament
    Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.
  • Zűrzavaros ma a világ, de Gábriel arkangyal jó hírekkel szolgál
    Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
  • Orbán Balázs: Újraosztás zajlik a világban
    A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
MTI Hírfelhasználó