A magyar vendégforgalom a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet
2024. július 5. 09:33

A magyar EU-elnökség kiváló lehetőséget nyit  arra, hogy a magyar vendégvárás a nemzetközi figyelem középpontjába kerüljön, és bemutassa a fejlesztéseit az uniós tagállamoknak - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteki közleménye szerint Könnyid László vezérigazgató a budapesti Európa-Kína Turizmus Dialógus konferencián.

A héten kezdődött féléves időszak egyedülálló alkalom a belföldi úticélok népszerűsítésére, valamint arra is, hogy a közeli küldőpiacokból érkező vendégek érdeklődését felkeltsék - véli az MTÜ vezetője a közlemény szerint. Hozzátették, hogy jelentős szakmai érdeklődés kísérte az ügynökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közreműködésével megszervezett Európa-Kína Turizmus Dialógus konferenciát is, amely pénteken ér véget Budapesten.
   
Az esemény alkalmából a nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy Magyarország a pandémiát követően számos élénkítette a kínai beutazóforgalmat, 2022-höz képest csaknem háromszor több vendégéjszakát töltöttek el belföldön a távol-keleti országból érkező vendégek. Nagy Márton arra számít, hogy a két ország közti vendégforgalom lendülete nem csökken, így idén további emelkedés várható. A World Tourism Alliance főtitkára szerint a kínai vendégeknek az ár mellett egyre fontosabb szempont a biztonság, amikor külföldi úticélt választanak, az Európai Utazási Bizottság igazgatóságának elnöke pedig arról beszélt a budapesti rendezvényen, hogy a vendégjárás nem csak a gazdasági fejlődés, hanem a béke eszközének is kell tekinteni - írták.
   
A közlemény szerint az MTÜ a magyar EU-elnökség ideje alatt a turisztikai szakpolitikai témák kormányzati felelőseként a magyar kormány nevében munkacsoporti egyeztetések, szakmai konferenciák házigazdája lesz, és elnököl abban a munkacsoportban, amely szakértői szinten vitatja meg a 27 tagállam az ágazatot érintő legfontosabb szabályozási kérdéseket. Az MTÜ szakmailag támogatja az Európa Tanács Kulturális Útvonalak programjának szeptemberi tanácsadó testületi gyűlését is, novemberben pedig a magyar főváros lesz a helyszíne a turisztikai szakemberek legmagasabb szintű évenkénti konferenciájának, az Európai Turizmus Fórumnak.
 

mti
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó