Hat kilogrammnyi kábszert találtak egy pécsi bűnözőnél
2024. augusztus 3. 09:05

Csaknem hat kilogramm, 75 millió forintnyi kábítószert találtak egy 60 éves pécsi férfinál - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szombaton a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a KR NNI pécsi osztálya indított büntetőeljárást kábítószer birtoklása miatt, miután olyan információkhoz jutottak, hogy Hollandiából származó kábítószerek Magyarországra juttatását egy magyar állampolgárságú, de Németországban is lakhellyel rendelkező férfi szervezheti.
   
Végül a magyar nyomozóknak és a német rendőröknek közösen sikerült a férfit azonosítani, illetve mind magyarországi, mind németországi tartózkodási helyeit is feltérképezni, így július 29-én összehangolt akciót szerveztek, és a 60 éves férfit pécsi lakóhelye közelében elfogták.
   
A férfihez tartozó ingatlanokban, valamint autójában összesen csaknem hat kilogramm kábítószert találtak a nyomozók. Az elsődleges vizsgálatok szerint a drog nagy része - közel 5 kilogramm - 3- és 4-CMC, vagyis kristályos, kábítószernek minősülő vegyület, míg kisebb része amfetamin, illetve kokain - írták.
   
A kutatások során a rendőrök találtak még kábítószerek hígításához szükséges vegyszereket, illetve adalékanyagokat, de lefoglaltak informatikai eszközöket, illetve vagyonvisszaszerzés keretében több millió forintot is.
   
A férfit különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben a Pécsi Járásbíróság el is rendelt.
   
Az is kiderült, hogy négy évvel ezelőtt a német bíróság jogerősen 6,5 év szabadságvesztésre ítélte kábítószer és pszichotróp anyagok kereskedelme miatt, de a büntetés végrehajtását 2027-ig felfüggesztette - tették hozzá.
 

mti
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó