Holland bűnbandák kiskorúakat használnak fel bűncselekményekre
2024. augusztus 27. 10:58
A holland bűnbandák gyakran kiskorúakat használnak bűncselekmények elkövetésére Belgium és Németország területén is - figyelmeztetett kedden a holland ügyészség (OM), hozzátéve, hogy elsősorban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekről és autólopásokról tudnak.
Limburg régió emberkereskedelemmel foglalkozó ügyésze a De Telegraaf című holland lapnak kiemelte, hogy a belga hatóságok a kiskorú gyanúsítottakat a hollandiainál is hamarabb szabadon engedik, és büntetés helyett többnyire csak figyelmeztetésben részesítik őket.
Elmondta: az őrizetbe vett kamaszok voltaképpen emberkereskedők áldozatai, akik saját céljaikra használják őket. Mint mondta, a hatóságoknak az igazi elkövetőkre kéne összpontosítaniuk, akik, ha emberkereskedelemmel is megvádolnák őket, akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnának.
Mindazonáltal beismerte, hogy a hatóságoknak nehéz dolguk van az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésében, a nyomozást ugyanis - a kapacitáshiány mellett - egyrészt nehezíti, hogy a kihágások határokon átívelnek és a jogi segítségnyújtással kapcsolatban beérkezett kérelmek adminisztratív oldalával is meg kell küzdeni.
Figyelmeztetett arra is, hogy ha sikerül is elkapni a kiskorú elkövetőt, a bűnbandák nagyon hamar találnak újakat.
"Éppen ezért a megelőzés a legfontosabb, elsősorban az, hogy figyelmeztessük a jelenségre a kamaszokat és a szüleiket" - szögezte le.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.