A hungarofób szélsőség újabb gyűlölködése hazánk ellen
2024. szeptember 4. 21:36
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) a magyar Nemzeti Kártya Programmal foglalkozó vitája nem volt más, mint egy újabb politikai támadás Magyarország ellen - jelentette ki László András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben szerdán.
László András az EP LIBE szakbizottságának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: a vita "egy teljesen hiteltelen, cinikus színjáték" volt, különös tekintettel arra, hogy a Nemzeti Kártya Program ügyében vizsgálódó Európai Bizottság ez idáig semmilyen bizonyítékot nem talált az aggályaira.
Közölte, a vita során felszólaló európai parlamenti képviselők, akik Ylva Johanssonnak, az Európai Bizottság belügyi biztosának tettek fel kérdéseket a szabályozással kapcsolatban, érdeklődhettek volna a magyar kormány képviselőjétől is, ugyanis - mint tájékoztatott - Bóka János európai ügyekért felelős miniszer szerdán az Európai Parlamentben tartózkodott és sajtótájékoztatót is tartott a témában. Kifejezett kérése volt a Patrióták Európáért frakciónak, hogy a vitára hívják meg a magyar kormány képviselőit is, hiszen párbeszédet úgy lehet folytatni, ha mindkét fél jelen van - húzta alá.
A politikus közölte, a kérést a szakbizottság elutasította, a szerdai vita során a felszólalók semmilyen konkrét kifogást nem tudtak megfogalmazni a szabályozással kapcsolatban. Az európai biztos még azt is mondta, hogy jogi problémát egyelőre nem találtak - emlékeztetett László András, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Ylva Johansson is megemlítette: nagyon kisszámú új engedély megadásáról van szó, amely szerint nincsen olyan nagyarányú beáramlás, mint amivel a nemzetközi sajtó és több nyugat-európai politikus is riogatott.
"A felszólaló politikusok, köztük a Magyarország elleni vitát kezdeményező Európai Néppárt (EPP) képviselői nem voltak kíváncsiak a válaszokra és a tényekre"
- fogalmazott László András, majd hozzátette: "ez egészen abszurd, részben dühítő, de egyben leleplező" abban a tekintetben, hogy a vita nem volt más, mint egy újabb politikai támadás Magyarország ellen.
A fideszes politikus kérdésre válaszolva közölte, a vitának folytatása várható, ugyanis a belügyi biztos "további aggályait" jelezte a magyar szabályozással kapcsolatban. László András azt mondta: biztos abban, hogy meg fogják találni a módját az ügy folytatásának, illetve annak, hogy bármilyen okból legközelebb is napirendre vehessék Magyarországot.
"Nagyon komoly nyomás lesz Magyarországon", folytatódni fognak a támadások, hogy bármilyen ügyben megtörjék a magyar háborúellenes politikát, de ennek mi természetesen ellenállunk, és meg fogjuk védeni a magyar érdekeket" - tette hozzá nyilatkozatában a Fidesz európai parlamenti képviselője.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.