Az első versenynap után is minden zökkenőmentesen zajlik, mindenki nagy megelégedettséggel nyilatkozik a szilvásváradi négyesfogathajtó vb-ről - mondta a Magyar Lovassport Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Lázár Vilmos kifejtette önmagában a helyszín, a környezet aurája varázslatos. A helyszín műszaki állapota és a szakmai feltételek pedig megfelelnek a világbajnokság szintjének. Ezért eddig mindenki, akivel találkozott, "túl az udvariasságon, nagyon elismerően nyilatkozik a versenyről".
Közölte, az első versenynapon eredményesen szerepelt a magyar csapat, két fogat- és több egyéni szám is lement már; Dobrovitz József pedig jelenleg a harmadik helyen áll a mezőny első fele után. "Ez nagyon-nagyon jó kezdés" - jelentette ki.
Lázár Vilmos elmondta, péntek délután fél 4-ig tart a díjhajtás második része, a végén a legjobb versenyzőkkel. Majd este egy ingyenes lovasgála lesz, amelynek "Szilvásváradon hagyományai vannak". Szombaton 10 órától szintén ingyenes lesz a nézőknek a maratonhajtás, amely a verseny leglátványosabb, legizgalmasabb része a szövetségi elnök szerint.
Vasárnap akadályhajtással zárul a szilvásváradi vb, ott dőlnek el a végső helyezések.
-
A magyarok felhőtlenül ünnepelhették első királyukat, és a több mint egy évezrede fennálló államukat.
-
Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki Orbán Viktor.
-
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
-
Az árvíz elleni védekezéshez mindenkire szükség van - jelentette ki Rétvári Bence, egyben megköszönte a védekezésben résztvevő önkéntesek, köztük politikusok munkáját. A politikusokat pedig arra kérte, hogy ezt ne politizálásra használják.
-
Kevés szó esik róla, de ez a különös háború – ahogyan Putyin nevezte, különleges hadművelet – teljesen eltér a „klasszikus” területfoglaló (életteret kiterjesztő) háborúktól – mutat rá Kövesdi Károly.