A magyar borszakma képes sikerre vinni a magyar pezsgő ügyét – hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Etyeken a VI. Pezsgőkonferencián.
Panyi Miklós szerint a borászati ágazatban kiváló szakemberek dolgoznak, akikben „pezseg a tenni vágyás”. Céljaik elérésében a magyar kormány elkötelezett partner, hiszen az iparág fejlesztése szervesen kapcsolódik egyik legfontosabb küldetéséhez, a vidékfejlesztéshez – fűzte hozzá.
Az államtitkár elmondta, hogy az elmúlt másfél évtizedben támogatták a szerkezet-átalakítást, a borászati, valamint az innovációt célzó beruházásokat, aminek célja a legújabb technológiák alkalmazásának elősegítése, új piacok, fogyasztók elérése és a hatékonyság növelése.
Panyi Miklós beszélt arról is, hogy a pezsgőágazat jövője, állapota nem csak a benne élőket, az azzal közvetlenül foglalkozókat érinti, hanem kihatással van a magyar vidékre, a gazdaságra, vendéglátásra, turizmusra, hatással van a helyi közösség állapotára, egyben az országimázsra is.
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszél a tihanyi Tranzit Fesztivál Határokon át - Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? című pódiumbeszélgetésén 2024. augusztus 23-án. MTI/Katona Tibor
-
A magyarok felhőtlenül ünnepelhették első királyukat, és a több mint egy évezrede fennálló államukat.
-
Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki Orbán Viktor.
-
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
-
Az árvíz elleni védekezéshez mindenkire szükség van - jelentette ki Rétvári Bence, egyben megköszönte a védekezésben résztvevő önkéntesek, köztük politikusok munkáját. A politikusokat pedig arra kérte, hogy ezt ne politizálásra használják.
-
Kevés szó esik róla, de ez a különös háború – ahogyan Putyin nevezte, különleges hadművelet – teljesen eltér a „klasszikus” területfoglaló (életteret kiterjesztő) háborúktól – mutat rá Kövesdi Károly.