Holtan találtak a görögországi Peloponnészosz-félsziget északi részén hétfőn két embert, akik a régióban előző nap kitört erdőtüzek áldozatai lettek – közölte a rendőrség. A jelentés szerint a holttestek súlyosan megégtek, azonosításukhoz laboratóriumi vizsgálatokra van szükség. A tengerparti Xilokasztro város közelében, Athéntól mintegy 120 kilométerre nyugatra fekvő hegyvidéki területen vasárnap felcsapó és az erős szél miatt gyorsan terjedő lángok visszaszorítására több száz tűzoltót vezényeltek a helyszínre, és kilenc repülőgépet vetettek be.
A hatóságok elrendelték több település evakuálását, a katasztrófavédelem pedig vizsgálja a tűz kialakulásának okát. Görögországban az idei volt az eddigi legforróbb nyár az időjárásra vonatkozó adatok feljegyzésének kezdete óta, miután a mérések szerint az eddigi legenyhébb telet követően nagy területeken alig vagy egyáltalán nem esett csapadék.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
-
A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.